A ZTE elleni hatgólos őrület után megvan a Debrecen következő igazolása

A Honvéd korábbi légiósával erősített a Debrecen (Kép: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC hivatalos oldalán jelentette be Vjacseszlav Kulbacsuk érkezését.

„A 20 esztendős védő Odesszában kezdett el futballozni, majd 2022-ben a Budapest Honvédhoz került. Az U19-es csapatot követően a fővárosiak második együttesének is tagja volt, az NB III-ban 22 alkalommal lépett pályára, míg a Honvéd felnőttcsapatában 12-szer kapott lehetőséget” – olvasható a klubhonlapon.

Vjacseszlav Kulbacsuk a mögöttünk hagyott idényt Litvániában töltötte, 21 tétmérkőzésen egy gólpasszt osztott ki.

A Fizz Liga tabellája

EZT MÁR OLVASTA?

Legfrissebb videók