Hirdetés

Hornyák Zsolt durva vádat fogalmazott meg Dejan Sztankoviccsal szemben?

A Puskás Akadémia FC–Újpest FC mérkőzéssel indult a labdarúgó NB I 24. fordulója, a pénteki esti mérkőzés végeredménye ismert: a lila-fehérek 2–0-ra nyertek. A felcsúti találkozó azonban nemcsak a IV. kerületieknek oly fontos győzelemről szólt, a kezdést megelőzően és a lefújást követően is szolgáltatott beszédtémát…
Hirdetés

Kezdődött azzal, hogy – amint arról a Sportál az elsők között beszámolt – a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága módosította, egyben enyhítette az Újpest vezetőedzőjének, Mészöly Gézának a büntetését. A rasszistának vélt megnyilvánulás miatt eredetileg egy plusz két hónapra eltiltott szakember büntetését két plusz három mérkőzésre mérsékelték (utóbbi három meccs felfüggesztve!), s mivel a tréner a kétmeccses eltiltását már letöltötte (előbb a Paks elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőben, majd a Fehérvár elleni bajnokin nem ült a kispadon), a PAFC ellen már újra az oldalvonal mellől dirigálhatott.

Hirdetés

A mérkőzést felvezető televíziós interjúban is szóba került az eltiltása, amikor az M4 Sport erről kérdezte, a hazaiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt így felelt:

„Nem fogom pártolni a kollégáimat, de az emóció megvan a kispadon – idézte az m4sport.hu a szakembert. – A saját problémám, ha nem kontrollálom az érzelmeim, én is sokszor mondok olyan dolgokat, amiket nem gondolok komolyan. Mi vagyunk a legnagyobb nyomás alatt, de ez nem jelenti azt, hogy Sztankovics (Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője – a szerk.) szembe köpheti a bírót. Bele tudom élni magam a kollégáim helyzetébe és nem kívánom senkinek ezt a nyomást, ami ránk van téve az eredmények miatt is. De ez a mi feladatunk, nekünk kell megoldani. Ha egy flash nyilatkozat van a mérkőzést követően, nekem is sokszor magamban kell tartanom azokat az indulatokat, amiket szívesen elmondanék a tévében is.”

A meccs után – mivel az interjút készítő Czinger-Koczka Henrietta elmondása szerint rengeteg üzenetet kaptak időközben – szóba került a fenti nyilatkozott, a riporternő megkérdezte Hornyák Zsoltot, látta-e, hogy Sztankovics leköpi a játékvezetőt? (Noha konkrétum nem hangzott el ezzel kapcsolatban, gyaníthatóan a Debrecen–FTC Magyar Kupa-összecsapásról lehet szó, amelyen a zöld-fehérek szerb szakvezetőjét kiállította Karakó Ferenc).

„Én megkérném, hogy foglalkozzunk a mai mérkőzéssel, és én ezzel nem szerettem volna azelőtt sem foglalkozni, meg utána se, nem vagyok hajlandó erről most sem nyilatkozni, beszéljünk arról inkább, hogy miért kaptunk két gólt, ez tartozik a mai mérkőzéshez” – zárta rövidre a témát a felcsútiak mestere.

Hirdetés

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés