A hosszabbításban kerülte el a vereséget a Lazio

Matias Vecino (5-ös mezben) a hosszabbítás végén egyenlített, megmentve csapatát a vereségtől. (Fotó: Getty Images)
Bár sokáig vereségre állt, A Bajnokok Ligája-indulásért végül nem került lépéshátrányba a római csapat, mert a 96. percben egyenlített a Juventus ellen.

Az olasz élvonalból az első négy helyezett indulhat a Bajnokok Ligája következő idényében, s bár a bajnoki címért a Napoli és az Inter küzd fej-fej mellett, a negyedik hely megszerzéséért továbbra is ádáz küzdelem folyik.

Utóbbihoz tartozott a Lazio–Juventus összecsapás is, mivel mindkét együttes 63 ponttal kezdte a szombat kora esti mérkőzést, s a kiélezett versenyfutást jelzi, hogy még a kilencedik Fiorentina is esélyes a BL-szereplés kivívására.

Nos az első félidő némileg csalódást jelentett, s nem csupán azért, mert gól nélküli döntetlenre állt a bajnoki, hanem mert helyzetet nem igazán alakított ki a két csapat. Szünet után gyorsan vezetést szerzett a Juventus, az 51. percben Weston McKennie futott el a bal szélen pontosan emelt középre, Randal Kolo Muani pedig közelről a hálóba fejelt.

Pierre Kalulu ütése miatt a Juventus a 60. perctől emberhátrányban futballozott, s végül ez megbosszulta magát. Az első két hazai lehetőséget még megúszta a vendégcsapat, amikor a Lazio a 88. percben büntetőhöz jutott a kapus, Michele Di Gregorio szabálytalankodása miatt, de a VAR-ellenőrzés után a játékvezető módosította döntését, és visszavonta a büntetőt. Aztán a hétperces hosszabbítás ötödik percében Boulaye Dia csaknem egyenlített, de Di Gregorio belekapott a labdába, amely a bal kapufáról vágódott vissza.

Aztán a 96. percben a Laziónak csak sikerült elkerülnie a vereséget, miután Taty Castellanos közeli fejesnél a Juventus kapusa még mentett ugyan, de Matias Vecino közelről a kapuba rúgta a kipattanót. A döntetlennel a Lazio nem került lépéshátrányba

A 36. forduló eredménysora

A Serie A állása

Ezt olvasta már?