Hirdetés

Hosszabbított legjobbjaival a fővárosi klub

A legutóbbi szezonban veretlenül bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda női röplabdacsapata meghosszabbította két legjobb pontszerzője, Fatoumatta Sillah és Taylor Bannister szerződését – írja az MTI.
Hirdetés

A fővárosi együttes csütörtökön holnapján jelentette be, hogy bár a gambiai-szlovén kettős állampolgár, négyes ütőként játszó Sillah-nak, illetve az amerikai feladóátló Taylor Bannsiternek is voltak anyagilag is igen kedvező ajánlatai európai élcsapatoktól, végül a maradás mellett döntöttek.   

Nagyszerű érzés volt minden magyarországi meccset megnyerni, mert bár ez volt a célunk, pont emiatt nagy nyomás volt rajtunk az egész idényben. A sikerünk titka a remek edzésmunka mellett a nagyszerű csapatszellemünk volt – nyilatkozta Bannister, akit a magyar szövetség az Extraliga legutóbbi idényének legértékesebb játékosának (MVP) választott.    

A Magyar Kupában MVP Sillah azt mondta, a legutóbbi volt pályafutása eddigi legjobb szezonja, hálás, hogy a stábtagok, valamint a csapattársai hamar befogadták, és bízik abban, hogy a következő idényben – elsősorban a nemzetközi porondon – felül tudják múlni a mostani eredményeiket.    

Bannister 2021 decemberében, Sillah tavaly nyáron szerződött a Vasashoz, amely a veretlen együttes tagjai közül a korábbi válogatott Juhár Dalmával, Török Katával, Szalai Annával és Papp Orsolyával, a jelenleg a magyar nemzeti csapatot erősítő Erőss Mirtillel és Tóth Sárával, továbbá az azeri csapatkapitány Ajsan Abdulazimovával is szerződést hosszabbított.    

A görög Jannisz Atanaszopulosz irányította, elmúlt három évben bajnok és kupagyőztes óbudaiak az előző idényben megszerezték történetük első főtáblás győzelmét a Bajnokok Ligájában, ezt követően pedig a negyeddöntőben búcsúztak a CEV-kupától.

Hirdetés

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés