Ekitiké őszintén beszélt az Isakkal való kapcsolatáról
Hugo Ekitiké elismerte, hogy Alexander Isakkal alkotott csatárkettősükön még van mit csiszolni az Eintracht Frankfurt ellen lejátszott első közös mérkőzésük után. A francia válogatott játékos egy jól felépített kontratámadás végén egyenlített a Liverpool számára, hozzájárulva Arne Slot csapatának lenyűgöző, 5–1-es németországi győzelméhez.
A Liverpool fölényes sikerét Virgil van Dijk, Ibrahima Konate, Cody Gakpo és Szoboszlai Dominik góljai biztosították. Ezzel a jelenlegi Premier League-bajnoknak sikerült feledtetnie a Manchester United elleni vasárnapi vereséget, és megszakítania egy négy mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot.
Ekitiké, aki a nyáron 79 millió fontért igazolt a „vörösökhöz” a Frankfurttól, remek teljesítményt nyújtott korábbi klubja ellen, mielőtt a 74. percben, nem sokkal a Liverpool ötödik gólja után lecserélték. Ezzel szemben Isakot már a félidőben le kellett hozni. Slot a mérkőzés után elárulta, hogy a svéd játékost ágyéksérülés miatt kellett lecserélni.
Ekitiké eddig 12 mérkőzésen hat gólt és egy gólpasszt jegyzett a Liverpool színeiben. Isak ezzel szemben nyolc meccsen egy gólt és egy gólpasszt tud felmutatni – egyetlen találatát a Southampton elleni Ligakupa-győzelem alkalmával szerezte.
A svéd válogatott játékosnak lemaradást kell bepótolnia, miután kaotikus előszezont produkált korábbi klubjánál, a Newcastle Unitednél, ahol gyakorlatilag sztrájkba lépett, hogy kierőszakolja nagy visszhangot kiváltó átigazolását. Bár még keresi a helyét, és most egy sérülést is összeszedhetett, Ekitike meg van győződve arról, hogy idővel félelmetes párost alkotnak majd.
Szerintem jó volt. Nyilvánvalóan nem ez volt a legjobb közös félidőnk, de úgy gondolom, tudunk együtt fejlődni.”„Ő egy nagyon jó játékos. Tudom, hogy idővel össze kell szoknunk, meg kell találnunk a jó kapcsolatot, és akkor jönni fognak az összhang, és működni fog a dolog
– mondta, amikor az Isakkal való első közös kezdéséről kérdezték.
Azt hiszem, azért sikerült ilyen gyorsan beilleszkednem, mert mentálisan jól érzem magam. Nagyon jó csapattársaim és stábom van. Szeretem az itteni életemet. Remélem, így tudom folytatni... Nagyon jól érzem magam, és sokat segítettek nekem. Azt hiszem, ezért vagyok nyugodt és teszem a dolgomat
– nyilatkozta a gyors beilleszkedéséről Ekitiké.
Eközben Ekitiké, aki a Frankfurt elleni gólját nem ünnepelte, hanem bocsánatkérően felemelte a kezét a hazai szurkolók felé, a lefújás után elismerően beszélt korábbi csapatáról. Kiemelte, hogy a Bundesliga-klub nélkül, amely kulcsszerepet játszott a fejlődésében, ma nem lenne a Liverpool játékosa.
Tudjátok, meg kellett szereznem ezt a gólt, nagyszerű érzés volt. Nyilvánvalóan különleges volt számomra ma visszatérni, mondhatni haza. Itt mindenkit ismerek. Különleges meccs volt ez nekem. Fontos volt a győzelem, és az is, hogy megszereztem az első Bajnokok Ligája-gólomat. Szóval nagyon boldog vagyok. Végig higgadt és nyugodt maradtam. Azt teszem, amit tudok. Tudtam, hogy a kapus jönni fog, és kinyitja a lábait, ezért megpróbáltam a lábai között elrúgni a labdát, ami bejött. Ez jó volt. Hatalmas tisztelettel vagyok a Frankfurt iránt. Ők tettek azzá a játékossá, aki ma vagyok. Nem lennék itt, ha nem igazoltam volna Frankfurtba. Tisztelettel és hálával tartozom azért, amit adtak nekem. Amit ott tanultam – és amit tőlük kaptam –, azt a jövőben is mindig magammal viszem
– mondta a Liverpool támadója a TNT Sportsnak.