Hirdetés
Dagad a Madrid botránya: a bírói testület is elismeri, hogy tévedés volt a piros lap
)
Huijsent talán játszhat az Espanyol ellen. - Fotó: IMAGO
A Real Madrid ugyan győzelmet aratott a Real Sociedad otthonában, a mérkőzés után a figyelem nem az eredményre, hanem Dean Huijsen vitatott kiállítására terelődött. A fiatal védőt az utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért állította ki Jesús Gil Manzano, ám a madridi klub szerint legfeljebb sárga lap járt volna.
Hirdetés
A spanyol játékvezetői bizottság (CTA) most a királyiak álláspontját támasztotta alá: belső értékelésük szerint valóban téves döntés született, ugyanakkor a testület hozzátette, hogy az eset „összetett, többféle értelmezéssel”, ezért részletes elemzésre lesz szükség.
Hirdetés
Érdekesség, hogy a CTA a VAR ítéletét helyesnek tartotta, Jorge Figueroa Vázquez nem avatkozott közbe, mert nem látta „nyilvánvaló és egyértelmű hibának” a pályán hozott döntést.
A Real Madrid várhatóan fellebbezni fog Huijsen eltiltása ellen, hiszen a fiatal védő jelenleg nem léphet pályára a hétvégi Espanyol elleni bajnokin. Ha azonban a fegyelmi bizottság elfogadja az érveket, Xabi Alonso ismét számíthat rá a Santiago Bernabéu gyepén.
Legfrissebb videók
Hirdetés
Videók
Hirdetés
Hirdetés