Hirdetés

Huszti Szabolcs: „Sokat kritizáltam a játékosaimat, ezúttal viszont megdicsértem mindenkit"

A Fehérvár 1–0-ra nyert a Bp. Honvéd otthonában – Huszti Szabolcs vezetőedző irányítása alatt először.
Hirdetés

Másfél hete felel a szakmai munka irányításáért Huszti Szabolcs a Fehérvárnál, és a Paks elleni döntetlent követően a Bp. Honvéd ellen már győzelemnek örülhetett.

Hirdetés

„Óriási nyomás volt a játékosokon, mert fontosnak tartottuk, hogy végre három pontot szerezzünk. Jól dolgoztak a játékosok, az első félidőben megfelelően futballoztunk, és a helyzetek alapján lezárhattuk volna a mérkőzést. Sőt a második félidőben is voltak helyzeteink, igaz végül szerencsénk is, de csak annak a csapatnak lesz szerencséje, amelyik megdolgozik érte. Mi ezúttal megdolgoztunk ezért, és visszakaptunk valamit az élettől, mert a múlt héten a hosszabbítás végén egyenlített az ellenfél, ezúttal ez szerencsére elmaradt."

Az egy szerzett gól ellenére a Fehérvár több helyzetet is kialakított. Újságírói kérdésre Huszti Szabolcs az elszalasztott lehetőségekről is beszélt.

„Tartottam attól, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, de ez elmaradt. Az elmúlt két mérkőzés után sokat kritizáltam játékosaimat a hozzáállásuk miatt, ezúttal viszont megdicsértem mindenkit, mert nagyszerűen futballoztak."

A Sportal kérdésére, miszerint az első félidőben magasan védekezett a Fehérvár, de a második játékrészben már nem sikerült ezt megvalósítani, a vezetőedző így válaszolt.

Hirdetés

„Az első félidőben a kezdőkör ívénél vártuk az ellenfél támadásait, mert ötvédős rendszerben játszottak, vagy három belső védővel, mindegy hogyan nézzük. A vezetésünk után a Honvéd szerkezetet váltott, és többet támadott ugyan a második félidőben, de nem éreztem, hogy e tekintetben lettek volna gondjaink hátul. Tény, amikor átvettem a csapat irányítását, nem tudtam, erőnlétileg hogy áll a keret, és a végén mintha lettek volna gondjaink ezzel kapcsolatban, de szerencsére megőriztük az előnyünket."

Hirdetés
Hirdetés