Így szurkoltok ti, avagy videó-összeállítás a 238. derbiről

Az eredmény ismert, a Ferencváros 3–2-re nyert az Újpest ellen, de a játékosok mellett a szurkolók is emlékezetessé tették a május 1-jei mérkőzést.

Bár a kilencvenes és a kétezres évek elején számtalan utcai zavargás társult a Ferencváros–Újpest mérkőzésekhez, az utóbbi esztendőkben inkább a lelátói szurkolás került előtérbe. Így volt ez május 1-jén, a 238. derbin is, amely előtt és alatt mindkét tábor kitett magáért, és még a bajnoki színvonala is elfogadható volt.

A Sportál igyekezett minden fontos részletet megörökíteni, kezdve a Ferencváros-szurkolók vonulásától, az Újpest-szurkolók mérkőzés előtti fogadkozásán keresztül, a derbi előtti és a mérkőzés alatti látványos képgalériájáig.

Videó-összeállításunkban pedig mindkét tábor szurkolása, öröme és bánata megtekinthető, miként a látványos pirotechnikai elemek is.

Közvetlenül a kezdés előtt a hazai szektorban megfogalmazták véleményüket az ősi ellenség hátszeléről, míg a vendégszektorban már a bajnoki cím megszerzése állt a középpontban.

Az Újpesten megszokott, bajnokik előtti himnuszéneklés közben a Ferencváros-szurkolók eldurrogtattak néhány rakétát.

Közvetlenül a középkezdés után aztán az újpestiek is füstöltek picit.

A pirózás a második félidő elején sem maradhatott el, a vendégszektorból felszálló füst beterítette a pályát, ezért néhány percen keresztül kétszer is állt a játék.

Biztosan nem így tervezték az újpestiek, de amikor begyújtották a ködgyertyákat és görögtüzeket, a rivális már 2–1-re vezetett.

Sőt, néhány perc múlva Lisztes Krisztián kétgólosra növelte a Fradi előnyét, amit meg is ünnepeltek a vendégszektorban.

Győzelmével a Ferencváros sorozatban tizenharmadik derbijét nyerte meg, az Újpest legutóbb 2015 decemberében nyert, a Groupama Arénában 1–0-ra.

Ezt olvasta már?