Imre Bence szerint két pontért utazik Szlovákiába a magyar válogatott

A magyar válogatott egy ponttal matematikailag biztossá tenné a kijutását a kontinensviadalra (Fotó: MTI)
Imre Bence szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott két pontért utazik Szlovákiába, ahol az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó előtti találkozója vár az együttesre.

A magyar csapat – amely hét ponttal vezeti a csoportot az ötpontos montenegróiak előtt – szerdán Galgócon játszik a szlovákokkal, majd vasárnap, a zárófordulóban Nagykanizsán fogadja a finneket. Utóbbiak négy pontot gyűjtöttek eddig, a szlovákok pont nélkül állnak. A magyar válogatott egy ponttal matematikailag biztossá tenné a kijutását a kontinensviadalra.

A jobbszélső Imre a novemberi, győri találkozón kilencszer volt eredményes a szlovákok ellen, az akkor 37–32-re megnyert meccshez képest meglátása szerint a feszességen kell javítani, úgy véli, akkor lövések után "könnyeden" futottak vissza védekezni társaival.

„Nem azon a megfelelő sebességen pörögtünk, ami egy válogatott meccshez kellett volna" – szögezte le a nemzeti csapat sajtónyilvános edzésén az M4 Sportnak Imre, aki szerint idegenben még nehezebb feladat áll előttük.

„Azért megyünk, hogy megszerezzük a két pontot, ezáltal megnyernénk a csoportot, ami esélyt nyitna arra, hogy a másik mérkőzésen a szövetségi kapitány kísérletezzen. Ez mindenképpen jó lenne a csapatnak, a szövetségi kapitánynak, illetve az új játékosoknak" – vélekedett a THW Kiellel az Európa-liga négyes döntőjébe jutott Imre, aki a Német Kupa megnyerésével április közepén szerezte pályafutása első trófeáját.

A junior világbajnoki ezüstérmes Pergel Andrej először tagja a felnőtt válogatott keretének, amelynek felét ismeri az utánpótláscsapatból. Az együtt töltött másfél nap után úgy fogalmazott: ha megkapja a lehetőséget a bizonyításra, támadásban, védekezésben és a kispadról is segíteni szeretne az együttesnek, ahogy csak tud.

Arra a kérdésre, hogy milyen pluszt tud hozzátenni a válogatotthoz, a CB Ciudad de Logrono balátlövője azt felelte: egy kis frissesség, jókedv mindenképp, aztán vasárnap meglátjuk, hogy mi alakul".

A szlovákokat agresszív ellenfélnek tartja, akik sokat egy-egyeznek, így a védekezést tekinti a mérkőzés kulcsának.

„Ha középen meg tudjuk őket állítani és sűrű lesz a védelem, eredményesek lehetünk" – fogalmazott.

A csoportokból az első és második, valamint a négy legjobb harmadik helyezett biztosítja majd helyét az Európa-bajnokságon. A harmadik helyen végző csapatok rangsorolásánál csak a csoportok első és második helyén végző együttesek elleni eredményeket veszik figyelembe.

A három rendező ország, azaz Dánia, Norvégia és Svédország, valamint az Európa-bajnok Franciaország már biztos résztvevője a jövő januári tornának.

Ezt olvasta már?