Egy győzelemre a nagydöntőtől az Indiana

Tyrese Haliburton meg sem állt 32 pontig (Fotó: Getty Images)
Az Indiana Pacers 130–121-re nyert hazai pályán a New York Knicks ellen, ezzel 3–1-re vezet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti döntőjének négy győzelemig tartó párharcában.

A Pacersben Tyrese Haliburton ellenállhatatlanul játszott: 32 ponttal, 15 gólpasszal és 12 lepattanóval vette ki a részét a sikeréből, tette mindezt ráadásul eladott labda nélkül. Utóbbi statisztikát az 1977/78-as szezon óta rögzítik az NBA-ban, a rájátszásban azóta csak Nikola Jokicnak és Oscar Robertsonnak volt hasonló mérkőzése (30/15/10 eladott labda nélkül).

Érdekesség, hogy Haliburton édesapja először foglalhatott helyet a pálya széli széksorokban azóta, hogy az első körben szóváltásba keveredett Jannisz Antetokunmpóval, a Milwaukee Bucks görög szupersztárjával, miután fia győztes kosarat dobott. A botrány után több meccsre nem engedték be az indianapolisi csarnokba John Haliburtont.

A párharca visszatérve: a következő meccset magyar idő szerint péntek hajnalban New Yorkban rendezik, ha a Pacers ott is nyer, bejut a nagydöntőbe.

NBA, RÁJÁTSZÁS
Keleti főcsoport, döntő, 4. mérkőzés
Indiana Pacers (4.)–New York Knicks (3.) 130–121
A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–1 az Indiana javára

EZT OLVASTA MÁR?