Jannik Sinner a drámai továbbjutása után: Egyáltalán nem tekintem ezt győzelemnek
)
A második felvonásban Sinner vállát ápolni kellett egy csúnya esés után, viszont mégsem ő, hanem ellenfele volt az, akinek menet közben kellett feladnia a találkozót.
Dimitrov Sinner adogatásánál szenvedte el a sérülést. Azonnal a földre esett a fájdalomtól és a jobb mellizmát szorította. Jannik Sinner a mérkőzés után így nyilatkozott:
Nem tudom mit mondjak, soha nem akarnék ilyen győzelmet. Grigor egy hihetetlen játékos, ennek ma mindannyian szemtanúi lehettünk. Nagyon jó barátom, a pályán kívül is remekül kijövünk egymással, soha nem akartam ilyen helyzetben látni. Természetesen hatalmas esélye lett volna a következő fordulóba jutni, megérdemelte volna. Most csak annyit mondhatok, hogy gyors felépülést kívánok neki.
– mondta Sinner, majd hozzátette, Dimitrov az egyik legkeményebben dolgozó játékos.
„Egyáltalán nem tekintem ezt győzelemnek, ez egy szerencsétlen pillanat volt. Dimitrov az elmúlt Grand Slam-versenyeken sokat küzdött sérülésekkel, szóval ezért nagyon nehéz ismét így látni őt. Mindannyian láttuk a reakciójából, hogy mennyire fontos számára a tenisz, ő az egyik legkeményebben dolgozó játékos."
We all want to see @GrigorDimitrov back on a tennis court very soon 🙏#Wimbledon pic.twitter.com/MUJ0HW8FXb
— Wimbledon (@Wimbledon) July 7, 2025
Bizonytalan Sinner szereplése
Sinner a nyolc között elvileg a Fucsovics Mártont búcsúztató amerikai Ben Sheltonnal csap össze. Ez még korántsem biztos, mivel a világelső a Dimitrov elleni meccs első gémjében a könyökére esett, és utóbb közölte, hogy az MRI-vizsgálat alapján dönt majd a folytatásról.
MR-vizsgálaton veszek részt, hogy kiderüljön, mennyire komoly a baj, és ennek megfelelően fogjuk a kezelést is alakítani. Elég kellemetlen esés volt