A Fradi edzője a korábbi kirúgásáról beszélt: Ha valahol nem kellek, akkor ennyi

A Ferencváros vezetőedzője tavaly ősszel még az AZ Alkmaart irányította, de a klubvezetőség menesztette, mégsem felejtette el, melyik klubnál vált ismertté.

Pascal Jansen, a Ferencváros vezetőedzőjével a Voetbal International készített hosszabb interjút, amelyet az ulloi129.hu szemlézett.

„Nem számítottam rá, hogy kirúgnak az Alkmaartól. Persze, nagy csalódást okozott, hogy tavaly ősszel nem jutottunk tovább a Konferencialiga-csoportból. A Holland Kupában csak nagyon nehezen jutottunk túl a Quick Boys ellen. Az a teljesítmény elfogadhatatlan volt, mindannyian elégedetlenek voltunk, de a bajnokságban a negyedik helyen álltunk, a klub célkitűzéseinek megfelelő helyen. Jónéhány kulcsjátékos is sérülésből volt visszatérőben, így hittem benne, hogy vissza tudunk térni a jó eredményekhez és a szezon eleji friss játékhoz. Novemberben a Feyenoorddal még a második helyért játszottunk, két hónappal később pedig munkanélküli voltam. A klubmenedzsment azzal érvelt, nem hittek abban, hogy visszájára tudom fordítani a folyamatokat. (…) Behívott az elnökség, hogy meghallgassam az érvelésüket. Nem kérdeztem semmit, megköszöntem a lehetőséget, és kezet ráztunk. Másnap összeszedtem a holmimat és elbúcsúztam a stábtól meg a játékosoktól. Ennyi volt. Ha valahol nem kellek, akkor ennyi."

A Ferencváros az Európa-liga-főtáblán mások mellett az AZ Alkmaar ellen is játszik majd az ősszel. Erről is beszélt a holland szakember.

„Fura volt, hogy megannyi lehetőség közül az AZ-et is kiadta a gép az Európa-liga-sorsoláson. Bár továbbra sem értem az elküldésemet, ez a klub adta meg számomra az esélyt, hogy vezetőedző legyek a legmagasabb szinten. Nem lesz különleges meccs, a nyolc közül az egyik, sőt jobban várom a Tottenham elleni párharcot."

Ezt olvasta már?