A Dánia elleni nyitányon harmadról harmadra jobban játszott a magyar válogatott. Az első játékrészben még nem sokat tett hozzá a csapat a meccshez, ám a második szakaszban már voltak biztató momentumok, a harmadik pedig kifejezetten jó volt, ekkor szerezte meg Sofron István a csapat első világbajnoki gólját is. Az Egyesült Államok ellen még nehezebb lesz a helyzet. Az amerikai együttes az első meccsén, a házigazda Finnország ellen, hátrányból fordítva 4–1-re nyert.
Az első meccsen Bálizs Bence parádézott a magyar kapuban, de a találkozó sokat kivehetett a magyar kapusból, ezért a vasárnap délelőtt Horváth Dominik nevével kezdődött az összeállítás. A keretből Terbócs István is kikerült a szombati meccs után és Kóger Dániel szerepel helyette. Az Egyesült Államom válogatottja is kapust cserélt az első meccs után, ezúttal Cal Petersen kezdett.
1. harmad
A meccs jól kezdődött, hiszen az első percben Bartalis István azonnal veszélyeztetni tudta az amerikai kaput, de Petersen védett. A második percben aztán Horváth Dominik is bemutatta az első védését – magabiztosan.
Az ötödik percben aztán Bartalis lépett ki jól, de a lövését védte a kapus, ám a támadásból Sofron elé került a korong és a magyar játékos kilőtte a bal felső sarkot (1–0).
Hungary score first!🇭🇺
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
🚨Istvan Sofron gets the game going! @hockeyhungary
IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/nPCc1sL2kx
Gyorsan jött az egyenlítés: a 7. percben egy eladott korong után Alex Tuch lőtt balról a magyar kapuk jobb felső sarkába (1–1).
A gólt követően sem szorították be az amerikaiak a magyar válogatottat a kapuja elé, de az feltűnő volt, hogy sok volt a hiba a jégen. A magyar szurkolók ezzel együtt is jól érezték magukat a lelátón.
🎊🇭🇺 @hockeyhungary #IIHFWorlds https://t.co/5DUKLaX9U4 pic.twitter.com/jX4lTPsAr8
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
Az első harmad vége, éppen olyan volt, mint az eleje, hiszen egy Bartalis lövés után Petersen bravúrt láthattunk két perccel a játékrész vége előtt. A lezárás viszont nem sikerült: a 19. percben újabb rossz passz után az amerikai csapathoz került a korong, Grimaldi balról középre passzolt, az érkező Bonino pedig a magyar kapuba lőtt (1–2).
Nick Bonino taps it in and puts @usahockey ahead!🇺🇸🚨 #IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/0lK9Ll1P4v
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
2. harmad
A második harmad hangulatosan kezdődött. A magyar kapu előtt Garland és Horváth Milán különbözött össze és tusakodott egy keveset, de kiállítást nem ért az ügy. A folytatásban Horváth Dominik védett egy nagyot Coronato szólója után, majd a kipattanó utáni Eyssimiont lövést a kapuvas hárította. A folytatásban ismét velünk volt a vas: Gauthier lövése után a felső segített ki minket.
Couldn't get much closer!👀🇺🇸 @usahockey
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
2-1 #IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/wh2us5rCdH
Aztán a harmad 4. percében, amikor Sofron kiállítása után emberhátrányban volt a magyar együttes, Bonino a kapunak háttal állva tette középre a korongot, ami Horváth Dominik keze alatt átcsúszott, majd Pozsgai korcsolyájáról a kapunkba pattant a pakk (1–3).
Oops... @usahockey now ahead by two goals! 3-1🚨🇺🇸
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
Nick Bonino awarded with his second goal of the day🫡#IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/p89rRkQU4V
A harmad 14. percében, annak ellenére is bátran ment előre a magyar együttes, hogy Kiss Ronald kiállítása miatt emberhátrányban volt. Ezt kihasználva kiugratta az ellenfél Gauthiert, aki Horváth Dominik lábai között lőtt a kapuba (1–4).
He knows what he's doing😎🆒 @usahockey
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
Cutter Gauthier on the breakaway! #IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/6UnKqwRTx8
Sajnos a második harmad már közel sem volt olyan jó, mint az első, amit a 3:19-es kapuralövési arány is mutatott.
3. harmad
Rosszabbul nem is kezdődhetett volna. Alig másfél perce tartott a harmad, amikor egy kontra végén, a felzárkózó Mackey Horváth Dominik lába között a kapuba talált (1–5).
🇺🇸 @usahockey Connor Mackey really said, "You wanna see some speed?"
— IIHF (@IIHFHockey) May 14, 2023
5-1 #IIHFWorlds #USAHUN pic.twitter.com/axeFB415no
És a folytatás sem volt jobb. Az 5. percben Grimaldi szerzett korongot a magyar harmadban, majd kilőtte a bal alsót (1–6).
A magyar válogatotton látszott a fáradtság, az amerikain meg az, hogy részükről véget is ért a mérkőzés, ezzel együtt is volt dolga a kapuban Horváth Dominiknak, aki egy ízben fejvédővel mentett.
Három perccel a vége előtt Luke Tuch szerzett korongot a saját harmadának a bal oldalán, végigszáguldott a pályán, majd kilőtte a rövid felsőt (1–7).
A válogatott hétfőn szabadnapos lesz, kedden pedig a franciák ellen lép jégre.
Magyarország–Egyesült Államok 1–7 (1–2, 0–2, 0–3)
Tampere. V: Frandsen (dán), Hunnius (német) – Cattaneo (svájci), Wyonzek (kanadai)
Magyarország
Kapusok
Bálizs, Horváth D.
Mezőnyjátékosok
Stipsicz, Fejes, Sebők, Galló, Hári; Szabó B., Hadobás, Sofron, Bartalis, Erdély; Kiss R., Horváth M., Nagy G., Kóger, Papp K.; Pozsgai, Garát, Nagy K., Csányi, Vincze P.
Szövetségi kapitány:
Kevin Constantine
Egyesült Államok
Kapusok
Desmith, Petersen
Mezőnyjátékosok
Samberg, Perbix, Bonino, Grimaldi, A. Tuch; Thrun, Perunoviczh, O'Connor, Eyssimont, Garland; Mackey, Hutson, Tynan, Gauthier, Mazur; Attard, L. Tuch, Farrell, Bjork, Coronato
Szövetségi kapitány
David Quinn