Hivatalos: A Leverkusen sztárja aláírt a Liverpoolhoz

A vörösök legújabb igazolása (Kép: liverpoolfc.com)
A Liverpool 35 millió euróért leigazolta Jeremie Frimpongot a Bayer Leverkusentől.

Nem sokkal azt követően, hogy a Real Madrid bejelentette Trent-Alexander Arnold érkezését a Liverpooltól, a Premier League bajnoka véglegesítette Jeremie Frimpong leigazolását, aki a Spanyolországba távozó angol jobbhátvéd utódja lesz.

A Bayer Leverkusen markát 35 millió euró üti a 12-szeres holland válogatott játékosért, aki a BBC információi szerint öt évre kötelezte el magát. Az új szerzemény első nyilatkozatában úgy fogalmazott:

Az ügynökeimnek csak annyit mondtam az átigazolás kapcsán: »Csak vigyétek véghez!« Izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Liverpool-szurkolók, ígérem, mindent bele fogok adni! Nem fogok csalódást okozni nektek, és azt az energiát hozom majd, amit elvártok tőlem. Remélem együtt nyerünk és együtt ünnepelünk majd!

Frimpong 2021 januárjában 11 millió euróért igazolt a Celtictől a Leverkusenhez. A „gyógyszergyáriak” színeiben 190 mérkőzésen 30 gólt és 44 gólpasszt szorgoskodott össze.

A jobbhátvédként, jobb oldali középpályásként, és akár még jobbszélsőként is bevethető játékos kulcsembere volt a Leverkusen 2023-24-es szezonban bemutatott, Bundesliga-bajnoki címmel zárult menetelésének.

A Transfermarkt, statisztikai portál 50 millió euróra becsli az értékét.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók