Joao Cancelót csábítaná csapatába José Mourinho
)
A szaúd-arábiai élvonalban szereplő Al Hilal portugál hátvédje, Joao Cancelo visszatérhet az európai futballba, hiszen a török Fenerbahcéhez szerződhet. A 31 éves játékos állítólag hajlandó csökkenteni jelenlegi, évi 15 millió eurós fizetését, hogy megkönnyítse az átigazolását a török klubhoz, melynek vezetőedzője honfitársa, José Mourinho.
Cancelo 2024 nyarán érkezett az Al Hilalhoz 25 millió euróért, szerződése pedig 2027 júniusáig érvényes. José Mourinho egyértelmű célja a török bajnoki címért küzdeni és kiemelkedő szereplést nyújtani az európai kupákban, a portugál szélsővédő pedig abszolút beleillik ebbe a profilba, és komoly erősítést jelentene a törökök védelmében.
A portugál válogattott játékos számos európai toopcsapatban megfordult már, jatszott többek között a Barcelonában, a Manchester Cityben, és az Interben is. Az előző szezont az Al Hilalnál töltötte, klubjával pedig a klubvilágbajnokság egyik legnagyobb meglepetését érték el és legyőzték Cancelo korábbi csapatát, a Manchester Cityt. A támadószelemű szélsővédő egy gólpasszal és nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá a nyolcaddöntőben aratott sikerhez.