Jota volt a Liverpool nyerőembere a Bournemouth ellen – videóval

Elmaradt a magyaros találkozás a Premier League-ben, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik egyaránt sérülés miatt hagyta ki a Bournemouth–Liverpool bajnokit, amelyen a gól nélküli első félidő után Diogo Jota lépett elő főszereplővé. A portugál támadó két góllal és egy gólpasszal járult hozzá csapata 4–0-ás győzelméhez.

A Premier League „magyaros” rangadóját rendezhették volna vasárnap délután, csakhogy a Bournemouth magyar válogatott védője, Kerkez Milos bokasérülés miatt hiányzott, míg a Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominikre combsérülés miatt nem számíthatott Jürgen Klopp. Mindketten közel állnak a visszatéréshez, ám a vasárnapi, viharos széllökésekkel kísért meccsen még egyikükre sem számíthatott a szakmai stáb.

A tabella élén álló Liverpoolból több alapember is hiányzott – többek között Szalah, Robertson, Szoboszlai, és Alexander-Arnold sem volt bevethető –, ez pedig a csapat játékára is rányomta a bélyegét. Klopp együttese nem találta a ritmust, nem tudta nyomás alatt tartani hazai csapatot, így tiszta gólhelyzet híján Mac Allister és Luis Díaz egyaránt átlövéssel próbálkozott – kevés sikerrel.

A Bournemouth nem adta fel teljesen a támadások lehetőségét, ám az Iraola által gyakran emlegetett „szervezett káoszból” ezúttal a káosz elmaradt, a gyors ellentámadások a vártnál kevesebb veszélyt hordoztak magukban. A hazai együttes persze nem panaszkodhatott a gól nélküli első félidő után, már csak azért sem, mert a Díaz bokájára csúnyán rátaposó Kluivert megmozdulását nem nézte vissza a VAR…

A fordulás után viszont szinte azonnal vezetést szerzett a Liverpool, Jota átadása után Núnez 13 méterről gurított a bal alsó sarokba. 0–1! A hazai csapat  azonnal egyenlíthetett volna, ám Kluivert megpattanó lövése elkerülte a bal sarkot, majd a Premier League-ben először pályára lépő Bradley bal sarokra tartó lövését védte Neto.

A 70. percben aztán megduplázta előnyét a Liverpool, Gakpo átadása után Jota a jobbösszekötő helyéről célozta meg a bal alsó sarkot, a kapufáról pedig a hálóba vágódott a labda. 0–2!

Mint kiderült, ezen az estén a portugál támadó volt Klopp nyerőembere, a 79. percben ugyanis újabb gólt szerzett, Bradley jobb oldali beadása után Jota nagyon gyatrán találta el a labdát, amely azonban előtte maradt, így 10 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 0–3!

Innen már nem volt visszaút a Solanke-t megjátszani képtelen Bournemouth-nak, sőt, a 93. percben Núnez is megszerezte a második gólját – a Liverpool 4–0-ás győzelemmel gyűjtötte be a három pontot, és továbbra is ötpontos előnnyel vezeti a tabellát.

PREMIER LEAGUE, 21. FORDULÓ

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA

EZT OLVASTA MÁR?