Hirdetés

A Juventus általános igazgatója megindokolta a késői átigazolásokat, és cáfolta a PSG-vel való csörtét

Comolli szeint Al-Khelaifi hazudott a médiának - Fotó: IMAGO
A Juventus általános igazgatója, Damien Comolli elégedetten nyilatkozott a klub nyári átigazolási időszakáról, amikor bemutatták a zebrák új szerzeményeit, Loïs Opendát és Edon Zegrovát. Comolli elmagyarázta, miért az átigazolási ablak utolsó napján érkeztek, továbbá határozottan cáfolta azokat a pletykákat, miszerint vitába keveredett volna a Paris Saint-Germain elnökével, Nasser Al-Khelaifivel Randal Kolo Muani sikertelen tárgyalásai során.
Hirdetés

Szeretnék köszönetet mondani azoknak a játékosoknak, akik elhagytak minket, a klubhoz való hozzájárulásukért. Minden jót kívánunk nekik. Megpróbáltuk megtalálni az egészséges egyensúlyt a gazdasági szempont – különösen a Pénzügyi Fair Play – és egy versenyképes csapat felépítése között, az erősítések terén, amit úgy vélem sikerült megtalálnunk. Van opciónk Loïs Openda megvásárlására, és megszereztük Jonathan Davidet, Francisco Conceicaót és Edon Zegrovát is. Az egyik kulcsfontosságú célunk az volt, hogy megtartsuk a csapat gerincét, ezt figyelembe véve döntöttük el, melyik futballistákat tartjuk meg

Hirdetés

– mondta az 53 éves olasz szakember.

Izgatottak vagyunk Edon és Loïs miatt. Már amikor Toulouse-ban voltam, csodáltam Edon kreativitását és azt ahogyan a semmiből képes helyzeteket kialakítani, pontosan ezt kerestük a jobbszélső posztra. Loïst pedig nagyon ügyes a befejezésekben, valamint a több pozícióban is bevethető játékos. Nem állt szándékunkban az utolsó lehetséges napon megszerezni őket. Egyszerűen csak arra vártunk, hogy mi lesz Nicolás González Atlético Madridba igazolásával, ezért késtünk velük. Ők azonban nagyon türelmesek és elkötelezettek voltak a klub iránt, amiért mérhetetlenül hálásak vagyunk nekik

Hirdetés

– fogalmazott Comolli, aki ezután kitért a PSG elnöke, Nasszer Al-Khelaifi szavaira is, aki szerint keményen összevesztek a Randal Kolo Muaniért szóló tárgyalások közben.

Olvasgattam cikkeket a PSG elnökével való állítólagos vitánkról, ezek azonban hazugságok és egész egyszerűen nem igazak. Néhányan megpróbáltak manipulálni egy olyan helyzetet, ami nem is létezett. Mindig is támogattam a nagy klubokat, és kiváló kapcsolatom volt velük, beleértve a PSG-t is. Sikeresen lezártuk az átigazolási időszakot, és erősebbnek érezzük magunkat. Hiszünk abban, hogy versenyképesek lehetünk, és eredményekkel haladhatunk előre. Emellett a Serie A egyik legfiatalabb keretével rendelkezünk, ami ébek óta célunk volt. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan az átigazolási piacon teljesítettünk, ezért köszönöm a tulajdonosok elkötelezettségét. Figyelemre méltó volt a jelenlétük, az erőfeszítéseik és a segítőkészségük. Mindig is arra ösztönöztek, hogy fejlődjek és elérjem a céljainkat

– kommentálta Comolli a médiának.

A Serie A jelenlegi tabellája:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés