Kádár Zoltán szerint óriási csalódás volt a svájciak kiütéses veresége a vb-n

Kádár Zoltán, a Young Boys labdarúgócsapatának másodedzője szerint óriási csalódást okozott a svájci válogatott, amely kedden kiütéses, 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a katari világbajnokság nyolcaddöntőjében – írja az MTI.

A székelyföldi származású tréner a közmédiának nyilatkozva leszögezte: előzetesen úgy vélték, hogy bárki – így Portugália – ellen is, egy jó napot kifogva győzhet a svájci csapat. Így a legnagyobb kritika, amelyet az országban megfogalmaztak a nemzeti együttes felé, az volt, hogy a futballisták nem adtak bele mindent.

„Beszélhetünk a taktikáról, felállásról, de ami hiányzott a játékosokból, az a lelkesedés, meggyőződés volt és az az akarat, hogy továbbra is ott szeretnénk lenni a világbajnokságon” – szögezte le Kádár. 

Közölte, mivel ez a találkozó volt az utolsó nyolcaddöntő, a svájciak már annak tudatában léptek pályára, hogy továbbjutás esetén a Spanyolországot tizenegyesekkel búcsúztató Marokkó vár rájuk. Egyedülálló esély lett volna a világbajnokág elődöntőjébe bekerülni - tette hozzá.