Kaotikus körülmények között élték túl az első szabadedzést a pilóták – videóval

A rendkívül esős körülmények között Carlos Sainz nyerte meg az egyetlen szabadedzést a Belga Nagydíj hétvégéjén a két McLaren előtt. Max Verstappen mért kör nélkül fejezte be a gyakorlást. A sprinthétvége miatt az időmérő edzés péntek délután 17 órakor kezdődik.

Ahogyan arra számítani lehetett esős körülmények között rendezték a Belga Nagydíj első szabadedzését. A pilóták nehezen is küzdöttek meg a körülményekkel. Elsőként tíz autó hajtott ki a garázsból, a többségük esős gumival mentek inkább ki a pályára. Az első mért kört Albon teljesítette, de 24 másodperccel volt lassabb, a legjobb köridőnél.

Az első megpördülés Gaslynak volt köszönhető. A francia elmérte a féktávot. 

Öt perccel később Csou Kuan-jü miatt rendeltek el piros zászlót, ugyanis a kínai versenyző kicsúszott a sóderágyba. 

Rögtön ezután Logan Sargeant is nekicsúszott a korlátnak. A Williams amerikai versenyzője arról panaszkodott a csapatrádión, hogy eltört valami az autójában. 

Húsz perccel a vége előtt ismét zöld zászlót rendeltek el, de senki nem hajtott ki a pályára azonnal, mert még jobban rákezdett az eső. Az élen ekkor Sainz állt, őt követte Piastri, Norris és Leclerc. Hat pilóta: Sargeant, Bottas, Stroll, Gasly, Ocon és Verstappen nem rendelkezett mért körrel. 

Néhány perc elteltével Pérez és Verstappen hajtott pályára, majd a két Aston Martin, de érdemi munkát nem tudtak végezni, vissza is mentek a bokszba. 

A körülmények és az eső intenzitása miatt nem mertek kockáztatni. Pusztán Leclerc, Hamilton és Csou hajtott ki egy körre. 

Olvasta már?