Hirdetés

50 éves a korábban a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Kassai Viktor édesapja szintén játékvezető volt (Fotó: MLSZ)
Ötvenedik születésnapját ünnepli szerdán Kassai Viktor, akit 2011-ben a világ legjobb labdarúgó játékvezetőjének választottak meg a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) – adta hírül MTI.
Hirdetés

A tatabányai születésű sportember már tizenöt évesen játékvezetői vizsgát tett, majd 1999-től a magyar élvonalban működött, és 323 NB I-es mérkőzésen bíráskodott. A nemzetközi szövetség (FIFA) keretébe 2003-ban került be, négy évvel később pedig három mérkőzést vezetett az U20-as világbajnokságon.

Hirdetés

A pekingi nyári olimpián, 2008-ban az argentin-nigériai döntőn működött közre, két év múlva pedig már a dél-afrikai világbajnokságon kapott szerepet két csoportmérkőzésen, egy nyolcaddöntőn és a spanyol-német elődöntőn.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának összeállítása kitér rá, hogy pályafutása addigi legrangosabb mérkőzését 2011. május 28-án vezette Kassai Viktor. A Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntővel 35 évesen minden idők legfiatalabb játékvezetője volt, aki BL-finálét dirigálhatott. Ugyanebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Számos BL-találkozó mellett a 2012-es lengyel-ukrán és a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon is bíráskodott, majd 2019 decemberében bejelentette visszavonulását.

Néhány héttel később, 2020 januárjától másfél évig az orosz, 2022 telétől 2023 nyaráig a bolgár játékvezetői bizottság vezetője volt, majd az Osztrák Labdarúgó Szövetségnél vállalt szerepet a játékvezetők technikai igazgatójaként, szerződését idén nyáron hosszabbították meg két évvel.

Hirdetés
Hirdetés