80 kilométert kell menniük? Kiderült, hol játszhatja hazai meccseit a Kazincbarcika

Ünneplést természetesen otthon is tartottak... (Fotó: Kolorcity Kazincbarcika)
Az őszi szezonban jó eséllyel „idegenben”, várhatóan Mezőkövesden játssza majd hazai mérkőzéseit a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kazincbarcika.

Erről Simon Miklós klubigazgató nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy az igazi előnyt nyilvánvalóan az jelentené az együttes számára, ha otthon léphetne pályára, a stadion rekonstrukciójáról már zajlanak az egyeztetések, ez azonban egy hosszabb folyamat.

A kerettel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, szeretnének egy szerethető csapatot kialakítani, amelyben többségében magyar játékosok szerepelnek, ugyanakkor ha találnak olyan légióst, aki segíteni tud a társaknak és a gárdának egyaránt, az előtt nyitva áll az ajtó. Jelezte, a keretben több rutinos játékos – mint például Varga József és Bódi Ádám – élő szerződéssel rendelkezik, ők jó egyveleget alkothatnak a fiatalokkal.

A Kazincbarcika története során először szerepelhet az NB I-ben, miután a bajnok Kisvárda mögött másodikként végzett a másodosztály múlt vasárnap véget ért szezonjában.

EZEKET OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók