„Ők már azt hiszik, megnyerték a párharcot” – Robbie Keane elárulta, mi ad reményt a visszavágóra
)
A szünetben még minden szépnek tűnt az Üllői úton: a Ferencváros Varga Barnabás góljával 1–0-ra vezetett, és semmi nem utalt arra, hogy a folytatásban hatalmas fordulat következik be. A végeredmény azonban ismert, a Qarabag végül 3–1-re nyert, minek következtében igen közel került ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában a főtáblára jusson.
„Az első félidő még rendben volt – fogalmazott a találkozót követő sajtótájékoztatón Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője. – Nem uraltuk a játékot, de a szünet előtt még így is növelhettük volna az előnyünket. Majd jött egy sajnálatos sérülés, Ötvös Bence kiesése jókora érvágást jelentett. Az első gólt bedobás, a másodikat szöglet után kaptuk, nem arról volt szó, hogy az ellenfél kijátszott minket. Ettől persze még csalódottá tesz, hogy ilyen gólokat szerzett a Qarabag.”
Ötvös Bencére visszatérve: a Paksról igazolt középpályás gyorsan a Fradi egyik legjobbjává nőtte ki magát, ezért is volt rendkívül sajnálatos, hogy miután az első félidő hajrájában aláfordult a bokája, sírva hagyta el a játékteret.
„Bence állapotáról a vizsgálatok után, szerdán tudunk majd többet mondani, de ha valaki sérülés miatt kénytelen lejönni a pályáról, sosem jelent jót – jegyezte meg Robbie Keane. – Nélküle már nem tudtuk úgy kontrollálni a játékot a középpályán, ahogy szerettük volna. Újfent kiderült, hogy ezen a szinten apróságok döntenek, elég egy kisebb megingás, és bajba kerülsz. Az azeriek hatékonyak voltak a kapu előtt, mi viszont kevésbé, elég csak Lenny Joseph, Alekszandar Pesics vagy Jonathan Levi nagy lehetőségére gondolni. Ők berúgták a helyzeteiket, mi nem – ezen a meccsen ez döntött.”
A második felvonás persze még hátravan, és bár a kétgólos vereség után kisebbfajta csoda kellene az FTC továbbjutásához, az ír szakember bízik abban, hogy a jövő szerdán magyar idő szerint 18.45 órakor kezdődő bakui mérkőzés végén lesz okuk örülni. Amikor a Sportal arról kérdezte, mi ad reményt a visszavágóra, így felelt:
Az, hogy ők már azt hiszik, megnyerték a párharcot. Látták, hogy ünnepeltek a végén? Mintha már továbbjutottak volna! Csakhogy a futballban bármikor megtörténhet, hogy ott kapsz ütést, ahol a legjobban fáj…
Kapcsolódó cikkek: