Ezt mondta Kerkez Milos a Manchester United érdeklődéséről

Az angol sajtó ismét szóba hozta a magyar válogatott Kerkez Milos nevét a Manchester Uniteddel. A balhátvéd korábban a Sportálnak elmondta, mit gondol a „vörös ördögök” érdeklődéséről.

Ezúttal Ben Jacobs újságíró értesült úgy, hogy nyáron nagy versenyfutás várható Kerkez Milosért a Chelsea és a Manchester United között – utóbbi együttesről korábban már beszélt a magyar válogatott futballista.

Senkinek sem kell elmagyarázni, mit jelent a Manchester Unitedben futballozni, ráadásul a gyerekkori példaképem, Nemanja Vidics szintén ott volt meghatározó játékos. Megtisztelő, egyben nagy felelősség ilyen szintű csapatban játszani, minden labdarúgó arról álmodik, hogy egyszer a legmagasabb szintre kerüljön és trófeákat nyerjen.

„Csakhogy a kérdés nem aktuális, mert élő szerződésem van a Bournemouth-szal, jól érzem magam a csapatban, és most csak az érdekel, hogy minél sikeresebben szerepeljünk a klubbal. Itt bíztak bennem a nyáron, megadták a lehetőséget, érzem, hogy megbecsülnek, most rajtam a sor, hogy a pályán mindezt megháláljam. Pozitív visszajelzés, ha ilyen kaliberű klubok figyelik az embert, de nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Az édesapám intézi az ilyen jellegű ügyeket, nekem az a feladatom, hogy a pályán mindent megtegyek a Bournemouth sikeres szerepléséért.”

Kerkez értékét a Transfermarkt 20 millió euróra becsüli.

EZT OLVASTA MÁR?