Kerkez Milos: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok – VIDEÓ
)
Kerkez Milos a Preston North End elleni felkészülési mérkőzésen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fejjel hajtott végre egy szerelést. Az internet népe fel is kapta a magyar balhátvéd megmozdulását, akit többek között erről is kérdezték a „vörösök” hongkongi edzőtáborában.
Igen, láttam az internetes reakciókat. Szerintem előtte szabálytalanság történt, ám a játékvezető nem fújt a sípjába, így megpróbáltam visszaszerezni a labdát. Elvesztettem az egyensúlyomat, a labda pedig elég messzire pattant tőlem. Úgy láttam jónak, ha ugrok, hátha fejjel elérem. Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok. Amikor a Liverpoolban játszol, muszáj kiadnod magadból mindent a szurkolókért és a címerért. Én így lépek pályára
– nyilatkozta Kerkez, akinek szenvedélyes játékát hamar megszerethetik Liverpoolban.
Sometimes, there’s just nothing else for it but to tackle with your head 😅 pic.twitter.com/1MDOVx7JjW
— Liverpool FC (@LFC) July 25, 2025
A 21 éves védő később a hongkongi körülményekről, valamint korábbi csapatáról, az AC Milanról is beszélt.
„Nagyon jó volt a reggeli edzés, intenzív, így szeretünk edzeni. Még mindig alkalmazkodunk a hőséghez, de jó, mindenki kemény dolgozik, és fizikailag is egyre inkább készen állunk. Szerintem ez biztosan segíteni fog, amikor visszatérünk Angliába. MOst nagy hőségben edzünk, de tudjuk, milyen időjárás vár ránk, felkészülten térünk vissza” – tette hozzá.
Természetesen játszottam ott, sokat edzettem az első csapattal, sok srácot ismerek ott. Szórakoztató lesz, és ez számomra is jó lehetőség, hogy több játékidőt kapjak, és jobban összeszokjak a társammal. Nagyon várom, mivel a korábbi csapatomról van szó, és szép emlékeket őrzök onnan.
A Liverpool szombaton lép pályára a milánóiak ellen.