Feketébe öltözött Hamiltonék új Mercije – fotókkal

Az új autó a W14 kódnévre fog hallgatni.
A Mercedes-istálló is bemutatta Lewis Hamilton és George Russell új járművét.

Az új autó a W14 kódnévre fog hallgatni és már a mai napon pályára viszik. Bár 2021-ben még megnyerték a konstruktőri világbajnoki címet, tavaly igen csak gyengén muzsikált autó. Bár a szezon végére, már a Ferrarit is megközelítették. 

Ebben a szezonban Hamilton abban reménykedik, hogy visszatérhet az élmezőnybe és megszerezheti a nyolcadik világbajnoki címét. Tavaly viszont egyetlen futamgyőzelmet sem tudott szerezni. 

„Szerintem a csapat egyesített energiája” – mondta, amikor arról kérdezték, mi motiválja őt a 17. szezonja előtt. „Szeretek annak a csapatnak a tagja lenni, amely egy közös célért dolgozik." 

„Szeretem a versenyzést, ez soha nem fog megváltozni, és még mindig hiszek abban, hogy tudok jobb is lenni. Még egy kicsit itt akarok maradni a Forma-1-ben."

Hamiltonnal ellentétben George Russell futamgyőzelmet is szerzett. 

„Mindannyian azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, az idei autónk rendben lesz, én pedig további győzelmeket akarok szerezni” 

– mondta szűkszavúan Russell.

A hírek szerint nem csupán a delfinezés hatásán tudott javítani a Mercedes, de a megbízhatóság növelésével nagyjából 15 lóerő pluszt tudtak kicsikarni a motorjukból. Igaz, ez elmarad a Ferrari 25-30 plusz lóerejéhez képest. 

Hamilton és Russell szerdán már Silverstone-ban kipróbálja az új autót. 

Galéria

Ezt olvasta már?