Hirdetés

Két bírót is megkörnyékezett, eltiltották az olasz szakembert

Egy évre eltiltották az olasz játékvezetők fizioterapeutáját, Claudio Definát, aki megkörnyékezett két játékvezetőt is.
Hirdetés

Újabb ügytől hangos az olasz játékvezetés, miután a bírók egyik fizioterapeutáját egy évre eltiltották.

Hirdetés

Claudio Defina még a januári Inter–Empoli meccs előtt hívta fel a mérkőzésre kijelölt játékvezetőt, Antonio Rapuanót, és a sárga lapokkal kapcsolatban kért tőle segítséget, egészen pontosan, hogy hány darabra tegye meg a fogadását.

Defina azt mondta Rapuanónak, hogy egy barátjával fogadna a sárga lapokra, majd kérte, hogy a beszélgetést egy privát csatornán, a Telegramon folytassák tovább.

Hirdetés

Rapuano igen dühösen reagált a hívásra, megszakította a beszélgetést, majd letiltotta Defina számát, mielőtt jelezte volna a megkeresést az illetékeseknek. A fizió azonban nem elégedett meg ennyivel, ezt követően a már csak videóbíróként működő Eugenio Abbattistát hívta fel, akinek viszont már azt mondta, hogy egy adatokat és statisztikákat elemző céggel működik együtt, ehhez lenne szüksége a sárga lapok várható számára.

Defina megemlítette azt is, hogy Rapuano igen dühösen reagált a megkeresésre, és ekkor Abbattista is érezte, hogy valami nincs rendben, majd mondta, hogy fejezzék be a beszélgetést. A fizioterapeuta azzal védekezett, hogy ő csak egy új alkalmazást próbált bevezetni, amely segít fogadni a meccsek alatt kiosztott lapok számára, de a fegyelmi bizottságot nem hatotta meg, egy évre eltiltották.

Rapuano egyébként hét sárgát osztott ki a meccsen, ezek közül Milan Skriniar kettőt kapott, az Empoli pedig meglepetésre 1–0-ra legyőzte Milánóban az Intert.