Két év eltiltást kapott: nem indulhat az olimpián a férfi 100 méteres síkfutás világbajnoka

Christian Coleman, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnoka doppingellenőrzések elmulasztása miatt két évre szóló eltiltást kapott / Illusztárció: Shutterstock
Christian Coleman nem vehet részt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) kedden tájékoztatott: Christian Coleman, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnoka doppingellenőrzések elmulasztása miatt két évre szóló eltiltást kapott – írta a Sport365.

A sportolót júniusban előzetesen felfüggesztették, s bár akkor Coleman a Twitter-oldalán azt közölte, nem tartózkodott otthon, amikor az ellenőrök jártak nála 2019-ben, egy éven belül már a harmadik mulasztását követte el.

Az atléta nyáron azt is közölte, hogy szerinte a doppingellenőrök szándékosan csapdát állítottak neki. Elmondása szerint ugyanis ő a lakásához közeli bevásárlóközpontban volt, amikor tesztelni akarták, sőt, rendelkezésre állt volna, ha felhívják telefonon. Azt is állítja, hogy jelezte, bármikor kész a mintaadásra.

A sportoló szerint az volt az ellenőrök célja, hogy lemaradjon a mintavételről. Coleman eltiltása 2022. május 13-án jár le.