Veronica Kristiansen szerint a jó védekezés kulcsfontosságú lesz a Debrecen ellen
Noha a Debrecen Podgoricában győzelemmel rajtolt a legrangosabb európai kupasorozatban, a soron következő BL-mérkőzéseken a Gloria Bistritia, a Borussia Dortmund és az Esbjerg csapatán sem sikerült felülkerekednie. A két együttes jól ismeri egymást a magyar bajnokságból, azonban mindössze harmadik alkalommal csapnak össze az elitligában. Legutóbb 2024 februárjában találkoztak a BL-ben, akkor a Loki 29-28-as győzelmet aratott, így 15 év után ismét nyerni tudott a Rába-partiak ellen.
„Felkészülten várjuk a találkozót. Sok kemény mérkőzést játszottunk már ellenük, és most is elsősorban arra fogunk koncentrálni, hogy megőrizzük a jó védekezésünket – ez mostanában különösen jól működött. Szóval ez lesz az egyik fő fókuszunk. A legfontosabb, hogy továbbra is megtartsuk a jó formánkat. Úgy gondolom, a védelmünk jelentős fejlődést mutatott, és ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben ilyen jól játszunk. Ez kulcsfontosságú lesz a Debrecen elleni mérkőzésen is" – nyilatkozta a klub honlapjának a zöld-fehérek norvég balátlövője, Veronica Kristiansen.
A Debrecen svéd kapusa, Jessica Ryde a találkozó előtt kiemelte: a maximumot kell nyújtaniuk, hogy jó eredményt érjenek el a címvédő ellen.
„Nem könnyű felkészülni egy ilyen csapatra, hiszen tele van olyan játékosokkal, akik bármikor képesek gólt lőni. A kapusedzővel, Grega Karpannal is kielemeztük őket és a szokásos csapatvideó is megvolt, szóval megvan a meccstervünk. Egy biztos, védekezésben nagyon koncentráltnak kell lennünk, nem férnek bele a technikai hibák és a kihagyott helyzetek sem, szóval a maximumot kell nyújtanunk és akkor van esélyünk arra, hogy ismét jó eredményt érjünk el a címvédő ellen" – mondta a klubhonlapnak.