Kiderült, mikor indul újra a Premier League
)
A hivatalos bejelentés szerint június 17-én újraindul az angolok ligája, az első mérkőzést pedig az Aston Villa-Sheffield United és a Manchester City-Arsenal fogja kezdeni – írja a 24.hu a BBC alapján.
A bajnokságból összesen 92 találkozó van még hátra, a csapatoknak pedig még tíz, illetve kilenc meccset kell lejátszania. A Premier League-ben szereplő csapatok körében egyébként 2752 koronavírustesztet végeztek el, ezek közül 12 lett pozitív. A továbbiakban is óvatosan fogják kezelni a járványhelyzetet, hetente kétszer tesztelik majd a játékosokat és a háttérembereket.
A bajnokság befagyasztásakor a Liverpool állt az első helyen. A második helyen a Manchester City áll, azonban a hátránya 25 pont, így erősen feltételezhetünk egy Pool bajnoki győzelmet. Pillanatnyi állás szerint a kiesők a Bournemouth, az Aston Villa és a Norwich csapata lenne, ők folytatnák a másodosztályban, de a klubok még okozhatnak meglepetéseket a későbbiekben.