Kifakadt a korábbi közönségkedvenc az újabb Vasas-blama után: „Elvannak a játékosok az állóvízben"

Második nekifutásra sem sikerült a feljutás a Vasas labdarúgócsapatának, a nagy múltú egyesület a másodosztályban ragadt.

Az NB II záró fordulójában ugyanis az angyalföldiek erejéből csak 2-2-es döntetlenre futotta a vendég Honvéd ellen, így a már bajnok Kisvárda otthonában 1-1-et játszó Kazincbarcika kaparintotta meg a szintén feljutást érő második helyet. A Vasas egyébként az elmúlt hét szezonból csupán egyszer szerepelt az első osztályban, és most a szurkolóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy a következő idényt is a második ligában töltik kedvenceik.

Az újabb blama még fájóbb, amennyiben figyelembe vesszük a piros-kékek, illetve riválisaik anyagi lehetőségeit. A hatszoros élvonalbeli bajnok Vasas az éves beszámolója szerint a tavalyi esztendőben 1,5 milliárd forintból gazdálkodhatott, ami az NB II-ben kimagasló összeg – a Kazincbarcika például 413 millió forintos költségvetéssel harcolta ki a feljutást.

Pintér Attila vezetőedző eközben a játékvezetők felelősségét firtatta.

Elmondtam három-négy héttel ezelőtt is, hogy nekem és a játékosoknak is megvan a felelősségünk, de ezt a játékot a pályán más is képviseli, és ami neked jár, az nekem is jár. Azt gondolom, mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat. Több olyan lehetőséget vettek el tőlünk, nulla nullánál tizenegyeseket, amikből jól tudtunk volna kijönni, és nem tudom, hogy ezt eléggé megvizsgálták-e azok, akiknek meg kellett volna vizsgálni. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezzel együtt is megvoltak a lehetőségeinkmagyarázta Pintér, akinek bizonytalan a jövője.

A Vasas korábbi kiváló támadója, Kiss László nem értett egyet azzal, hogy a bírókon múlt volna a feljutás.

Idegenben abszolút nem ment a csapatnak, de a hazai meccseink is kiélezettek voltak, nem jöttek sima győzelmek. És nem minden mérkőzést kezdtünk elsöprő lendülettel, futásban, játékban és hozzáállásban is volt hiányérzetem. Ami pedig a játékvezetőket illeti, nem értek egyet Pintér Attilával, nem hiszem, hogy a Barcikát kevésbé sújtották volna az ítéletek, vagy hogy valaki azt akarta volna, hogy ne jusson föl a Vasas – magyarázta Kiss.

Egy másik korábbi angyalföldi közönségkedvenc, Váczi Zoltán keményebb hangnemben kritizált.

Az a gárda, amelyik oda-vissza kikap az utolsó helyezett Tatabányától, meg sem érdemli, hogy feljusson. Nem volt csapat, nem láttam taktikát, és volt olyan meccs, amelyen akaratot sem. Sajnos nincs miről beszélni, úgy tűnik, elvannak a játékosok az állóvízben a nyolc-tíz milliós fizetésükkel. De persze az edző is hibás, hiszen az ő feladata, hogy tűzben tartsa a futballistáit, és a vezetőség is, amely a nem Vasas-szintű focistákat idehozta – sorolta a szókimondásáról híres, korábbi középpályás.

Mindeközben Kazincbarcikán ünnepelnek, a borsodi együttes története során először jutott fel az élvonalba.

Nagyon büszke vagyok a csapatra, köszönöm nekik az egész évben mutatott játékot és az alázatos munkát. A stábom előtt is le a kalappal, és minden egyes alkalmazottnak köszönöm, aki a klubnál van. Nehéz most beszélni, csak keresem a szavakat, ez egy történelmi siker, elképesztően büszkék vagyunk mindenkire – lelkendezett Erős Gábor vezetőedző.

Ezt olvastad már?