Hirdetés

Kikapott a spanyoloktól a magyar futsalválogatott

A magyar futsalválogatott 5–1-es vereséget szenvedett a spanyoloktól a Ferrolban rendezett csütörtök esti felkészülési mérkőzésen.
Hirdetés

Kevesebb mint négy hónap múlva kezdi meg szereplését az Eb-selejtezőben a magyar válogatott, a felkészülés alatt pedig augusztusban két világbajnoki résztvevővel, a spanyolokkal, illetve a horvátokkal is lehetősége nyílik összecsapni.    

Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese pörgős mérkőzést játszott a spanyolokkal, akik a kilencedik percben szerezték meg a vezetést. Bár Alasztics Marcellnek több látványos védése is volt, de a 13. percben egy a magyarok térfelén eladott labdából végül tehetetlen volt a letámadó spanyol játékossal szemben (2–0).    

A fordulás után pár perccel a házigazdák kijátszották a magyar védelmet, így Adolfo végül az üres kapuba guríthatta be a labdát, majd négy perccel később Fekete Márk szépített (3–1). A hajrához közeledve Antonio két magyar játékos között vette be Alasztics kapuját, majd az utolsó fél percben egy újabb eladott labdából állították be a spanyolok az 5–1-es végeredményt.    

A magyarok vasárnap 16 órától a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban fogadják a szintén vb-résztvevő horvátokat, a mérkőzésre ingyenes a belépés.

Hirdetés

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés