Hirdetés

Kilde nyerte a második kitzbüheli lesiklást

Aleksander Aamodt Kilde nyerte a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának második kitzbüheli lesiklóversenyét.
Hirdetés

A szakági vk norvég éllovasa pénteken majdnem hatalmasat bukott, de nagy mentéssel visszanyerte egyensúlyát, ez azonban nem befolyásolta a szombati hozzáállását: a rá jellemző nagyon erőteljes síeléssel jött le a  klasszikus pályán és 67 századmásodperccel megelőzte Johan Clareyt. 

Hirdetés

A 42 éves francia, aki a tavalyi olimpián ezüstérmes volt ebben a számban, kettővel korábban remek eredményt ért el, volt esélye rá, hogy pályafutása során először vk-győzelmet ünnepelhessen, de Kilde miatt ez ezúttal sem jött össze neki. Tíz vk-n végzett dobogós helyen, ebből kilencszer lesiklásban, de egyszer sem sikerült győznie.

A harmadik helyen az amerikai Travis Ganong zárt.

Ezzel a versennyel fejezte be pályafutását Beat Feuz: a 35 éves svájci síelő, aki 2017-ben St. Morritzban világ-, tavaly Pekinben olimpiai bajnok volt a leggyorsabb számban, pénteken 28., szombaton pedig 16. lett. A vk-sorozatban 16 győzelmet gyűjtött be, 13-at lesiklásban, hármat szuperóriás-műlesiklásban. Négyszer nyerte meg a szakági világkupát. Utolsó versenyén a vk-futamainak számára utaló 217-es rajtszámmal siklott le a pályán.

Az izraeli színekben szereplő Szőllős Barnabás a 47. helyen végzett, egy brit síelőt előzött meg a leérkezők közül. Az 58 fős mezőnyben ketten nem indultak el, nyolcan pedig nem tudták teljesíteni a pályát.

Az ausztriai helyszínen vasárnap műlesiklásra kerül sor.

Eredmények:

férfi lesiklás:

1. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1:56.90 perc

2. Johan Clarey (francia) 1:57.57

3. Travis Ganong (amerikai) 1:57.85

A szakági vk állása 8 verseny után (még 3 van hátra): 1. Kilde (norvég) 620 pont, 2. Vincent Kriechmayr (osztrák) 464, 3. Marco Odermatt (svájci) 386

Az összetett vk állása 22 verseny után (még 17 van hátra): 1. Odermatt 1186, 2. Kilde 961, 3. Kriechmayr 677

Hirdetés
Hirdetés