Klopp Szoboszlai állapotáról is beszélt a Bournemouth elleni meccs előtt

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp nem bízik abban, hogy bármelyik sérültje is felépül a Bournemouth elleni bajnoki előtt.

A Liverpool vasárnap vívja első 2024-es bajnokiját, az ellenfél a Kerkez Milost is foglalkoztató Bournemouth lesz.

Jürgen Klopp menedzsernek igen komoly a sérültlistája, Thiago Alcantara, Trent Alexander-Arnold, Stefan Bajcetic, Ben Doak, Joel Matip, Andy Robertson, Szoboszlai Dominik és Kosztasz Cimikasz sem bevethető. A mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón a szakember arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a sérültekkel, így felelt:

Valamennyien javulnak, de nem állnak készen.

Klopp elmondta, ha a Bournemouth ellen még nem is, de a Fulham ellen már számít visszatérőkre.

Trent (Alexander-Arnold), Dom (Szoboszlai Dominik) és Robbo (Andy Robertson) mind közel állnak a visszatéréshez. De a hétvégém még nem bevethetőek.

Szoboszlai mellett Kerkez sem lehet ott a pályán, Andoni Iraola ugyanis elmondta, hogy Adam Smith mellett a magyar válogatott labdarúgó is sérült. Ryan Fredericks és Tyler Adams már hosszabb ideje nem bevethető, Marcos Senesi pedig eltiltását tölti.