Klopp kiakadt a játékvezetőre: „Nem tudom, mi baja van velünk” – videóval

A Liverpool BL-győztes német szakvezetője szerint a Tottenham elleni meccset vezető Paul Tierney egy ideje már pikkel a csapatára.

Emlékezetes mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Liverpool a Tottenham ellen, a vendégek ugyanis negyed óra után már háromgólos hátrányban voltak az Anfielden, a 92. percben azonban Richarlison gólja után egyenlítettek. Mégis a hazaiak örülhettek a végén, a hosszabbításban ugyanis Lucas Moura hibája után Diogo Jota megszerezte a vörösök győztes gólját – Jürgen Klopp pedig sajátos módját választotta az ünneplésnek.

A német szakvezető a negyedik játékvezetőhöz rohant ünnepelni, a sprint közben ráadásul meg is húzódott.

A jelenet a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón is téma volt, ahol kiderült, a BL-győztes szakember a mérkőzést vezető Paul Tierneynek szánta a gólörömöt, érzése szerint ugyanis a Tottenhamnek nem járt volna az a szabadrúgás, amelyet Richarlison góljához vezetett.

„Megvan a magunk történelme Tierney játékvezetővel, de őszintén nem tudom, hogy mi baja van velünkmondta a mérkőzés után a túlzott gólörömért sárga lapot kapó Liverpool-edző a Sky Sportsnak.Ő azt mondja, hogy semmi, de ez nyilvánvalóan nem igaz. Ahogy rám néz, minden benne van a tekintetében. Angliában senki sem ad egyértelmű magyarázatot az ilyen helyezetekre, úgyhogy nehéz kezelni az ilyen eseteket. Az sincs rendben, amit a sárga lap kiosztása után mondott nekem. Semmi sértőt nem mondtam, egyszerűen csak úgy néztem rá, ahogy az neki nem tetszett.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA