Kompany fontosnak tartja a Szuperkupa-sikert
)
A bajorok nyáron a kibővített klubvilágbajnokságon vettek részt, ahol július elején a Paris Saint-Germain elleni vereséggel búcsúztak a negyeddöntőben. Rövid felkészülés következett, majd még a Bundesliga rajtja előtt Stuttgartban megküzdöttek az első trófeáért, amit 2–1-re meg is nyertek. A sorozatot először nevezték el Franz Beckenbauer, a Bayern és a német futball legendája után.
A trófea rendkívül fontos, hiszen ez a Franz Beckenbauer Szuperkupa, ami mindig különleges lesz a Bayern számára. Stuttgartban sosem könnyű játszani, de idejöttünk és megoldottuk a feladatot. Természetesen szerettünk volna hosszabb felkészülési időszakot, de a panaszkodás nem segít, erről beszéltünk is. Lehetőségünk volt trófeával kezdeni. Ez volt a célunk, és elértük. Ma ez egy jó első lépés volt
– mondta Kompany a Bayern hivatalos oldalának.
A mérkőzésen a 18. percben Harry Kane szerezte meg a vezetést. Tizenöt perccel a vége előtt az új igazolás Luis Díaz növelte az előnyt, a ráadásban pedig a hazaiak részéről Jamie Leweling szépített.
Így akartuk kezdeni a szezont, jó érzéssel és egy trófeával. Rövid volt a nyári szünet, de keményen dolgoztunk. A mai játékunk jó volt. Jó lett volna, ha egy-két góllal többet szerzünk, de jól játszottunk labdával, és jól védekeztünk csapatként
– örül Kane, akinek ez csupán a második csapattrófeája pályafutása során.
Az angol gólvágó a mérkőzés után dicsérte Díazt, aki július végén érkezett Münchenbe a Liverpooltól. „Azt hiszem, látható, mit hoz az egy az egy elleni párharcokban. Gólt szerezni az első tétmérkőzésen az új klubodban nagyszerű, és az, hogy ez a győztes gól volt, tökéletes kezdés az ő szemszögéből" – mondta Kane a kolumbiai szélsőről.
A gól után Díaz a néhai Diogo Jota gólörömét utánozta, akivel együtt játszott Liverpoolban. „Luis játszott vele, és jól ismerte. Azt hiszem, ilyenkor az egész futballvilág összefog. Szép tisztelgés volt ez Jota, a családja és a testvére felé. Az egész helyzet szomorú. Azt hiszem, minél jobban összefogunk és kimutatjuk a szeretetünket, annál jobb" – idézte Kane-t az AFP hírügynökség.