Kooperációs szerződést kötött a Diósgyőr és a Kazincbarcika

Az U21-es korosztályhoz tartozó játékosok mindkét klubban szerepelhetnek.

A Diósgyőr bajnokként feljutott az NB II-ből az élvonalba, míg a Kazincbarcika megőrizte tagságát a másodosztályban, így nincs akadálya, hogy a két klub kooperációs szerződést kössön, amelynek lényege, hogy az U21-es korosztályhoz tartozó fiatalok mindkét csapatban szerepelhetnek – áll a Diósgyőr sajtóközleményében.

„Érkezésemkor az egyik legfontosabb feladatként határoztam meg, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémián nevelkedő fiatalokat a lehető legmagasabb szinten segítsük a felnőtt futballba beilleszkedni – fogalmazott Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója. – Ennek érdekében szeretnénk, hogy minél hamarabb a felnőttek között játsszon, aki erre megérett. Az NB III-ban szereplő második csapat által nyújtott lehetőség a következő idénytől a kooperációs szerződés keretében kiegészül az NB II-es Kazincbarcikával, amelynél nemcsak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is megtapasztalhatják a magasabb színvonalat. Aki pedig már túl van a diósgyőri debütáláson, de valamilyen ok miatt kevesebb játékperchez jut, annak is kiváló lehetőség az NB II. (…) A klubvezetés és a vezetőedző személye a biztosíték, hogy a srácaink a lehető legjobb helyen fejlődjenek."

A két klub, város földrajzi elhelyezkedése, közelsége is szempont a fiatalok szerepeltetése kapcsán.

„Voltak korábban is kooperációs szerződéseink, amelyekből sokat tanultunk és most ezek tanulságait levonva kötöttünk együttműködési megállapodást a Diósgyőrrel – vette át a szót Koszta Péter, a Kazincbarcika SC sportigazgatója. – Pontosan letisztáztuk a feltételrendszert, hogy hogyan tudjuk a fiatalokat beépíteni a csapatunkba, ugyanakkor ebből hogyan lehet kölcsönösen előnyt kovácsolni. A DVTK-nak is érdeke, hogy a tehetséges, élvonalba törekvő játékosok megfelelő játékpercet és rutint szerezzenek, vagyis úgymond felépítsünk egy embert. Ugyanakkor nekünk is hatalmas segítség, hiszen olyan játékost kapunk, aki alkalmas, hogy az NB II-ben pályára lépjen, majd élvonalbeli játékos legyen."

A NAP VIDEÓJA

Ezt olvasta már?