Közel a visszatéréshez az Újpest középpályása – videóval

Szeptember végén, a Debrecen elleni bajnokin szenvedett térdsérülést, de a napokban már a kerettel edzett.

Újra csapattársaival edzhetett Matija Ljujics, az Újpest 30 esztendős szerb légiósa – derült ki abból a videós interjúból, amelyet a klub készített a középpályással.

Az idény – a hatgólos Peter Ambrose után – legeredményesebb újpesti játékosa nagyszerűen kezdte a bajnokságot, mivel az első fordulóban a Fehérvár ellen (2–1) gólt szerzett, a következő játéknapon azonban mesterhármast ért el a Puskás Akadémia elleni (3–3) idegenbeli bajnokin. Később a Kisvárda ellen (3–2) már az ötödik gólját érte el az ősszel, aztán a nyolcadik fordulóban, a Debrecen elleni idegenbeli mérkőzés 16. másodpercében Hamzat Ojediran szabálytalanságát követően térdsérülést szenvedett, hordágyon hagyta el a pályát, és azóta sem játszhatott.

Az interjúban elmondta még, előreláthatólag a tavaszi szezon elején ismét a csapat rendelkezésére állhat, bal térde teljesen meggyógyult, de a végső döntés a csapatorvosé és a fizioterapeutáé. 

Ezt olvasta már?