„Rajtam maradt a Fradi” – Kubatov Gábor úgy látja, jól játszik az Újpest

Az FTC elnöke megint odaszúrt a lila-fehéreknek. (Fotó: index.hu)
A Fradi elnöke szerint tíz éve agyonverik az ősi rivális Újpest csapatát, Kubatov Gábor korábbi klubválságról és Tóth Alex jövőjéről is beszélt.

A Fidesz pártigazgatója és a Ferencváros elnöke szombaton Esztergomban, az MCC Feszten válaszolt a kérdésekre, olvasható az Index beszámolójában.

Kubatov Gábor elmondása szerint eredetileg nem akart az FTC elnöke lenni, Kocsis Mátéval érdeklődtek a Fradi iránt, de nem törekedett vezetői szerepre. A fordulópontot az jelentette, amikor kiderült, hogy a korábbi klubelnök a Ferencváros pénzét kölcsönadta a saját cégének. Ekkor Kubatov és Kocsis közölték vele, hogy távoznia kell, és vissza kell adnia a pénzt.

Aztán, mint a szamáron a fül, úgy maradt rajtam a Fradi.

Utána felidézte, hogy a klub súlyos erkölcsi és morális válságban volt: az edzők a tagdíjakat egy desszertes dobozba gyűjtötték, és abból fizettek mindent. Az FTC pénzügyi stabilizálása érdekében 450 ezer dolláros hitelt vettek fel, amelyhez Kubatov a saját lakását ajánlotta fel fedezetként. Elmondta, hogy ezt a kölcsönt, azóta már teljes egészében visszafizették.

Szükség lenne egy erős Újpestre

Tíz éve agyonverjük őket minden meccsen, ami nem normális.

A jelenlegi újpesti folyamatokat ígéretesnek tartja, de úgy véli, majd csak idővel derül ki, mennyire bizonyulnak sikeresnek. Kubatov hozzátette, hogy egy nemrég látott mérkőzés alapján úgy látja, jól játszik az Újpest, új stadiont is kapnak, így a jövőben lényegesen nagyobb bevételekből gazdálkodhatnak.

A beszélgetés végén szóba került a Fradi jelenlegi legnagyobb magyar tehetsége, Tóth Alex.

Nem akarok a kárára profitálni, Törökországból kaptunk volna érte ötmillió eurót, de nem adtuk, és ő sem akart menni – tudjuk, hogy több van benne. Megvárjuk a tökéletes pillanatot.

Kubatov jóslata szerint ha Tóth nem sérül le, akkor a top bajnokságok egyikében van a helye. Úgy látja, hogy a francia, az olasz, vagy a spanyol bajnokságban fog játszani.

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók