Kuznyecov Szergej: „Kemény beszélgetésem volt az öltözőben" – videóval

A Diósgyőr vezetőedzője a továbbjutás ellenére közvetlenül a mérkőzés után leteremtette játékosait, mert nem tetszett a csapat hozzáállása.

Izgalommentesen jutott a legjobb harminckettő közé a Diósgyőr a Magyar Kupában, miután 6–2-re nyert a harmadosztályban szereplő III. Kerület vendégeként.

„A legfontosabbat teljesítettük, szép gólokkal, de nem vagyok teljesen elégedett – mondta Kuznyecov Szergej, a Diósgyőr vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Kemény beszélgetésem volt az öltözőben a játékosokkal. Ha vezetsz három góllal, élvezd a futballt, és akkor a szurkolók is élvezni fogják a mérkőzést. Kemény mérkőzések vannak előttünk, hasonló visszafogott teljesítményt nem engedhetünk meg magunknak, hasonló hibákért az NB I-ben több góllal megbüntetnek az ellenfelek. Összességében nem a kapott gólok miatt vagyok mérges, hanem a mentalitás miatt, nem szabad leengedni háromgólos vezetésnél sem, de nem nekem kell hajtani a játékosokat a kispad mellől."

További bosszúságot jelenthet, hogy húsz perc után sérülés miatt Francisco Feuillassiert le kellett cserélni.

„Súlyosnak látszik a sérülése, az első diagnózis szerint izomszakadást szenvedett, és hetekre kidőlt. Sajnálom, mert fontos és technikás játékosunk lenne, de nem csak a Diósgyőrnek, hanem a magyar bajnokságnak is. A Real Madridban nevelkedett, jó futballista."

A hazaiak edzője némileg csalódottan nyilatkozott, s bár számított a Diósgyőr fölényére, szerette volna, ha szorosabb az eredmény.

„Megvolt a tervünk, ismertük, miben jó a Diósgyőr, próbáltam e szerint felkészíteni a csapatot – kezdte Harmati Tamás, a III. Kerület edzője. – Tudtam, hogy az első tizenöt-húsz perc fontos lesz, mert az ellenfél szeretné gyorsan eldönteni a továbbjutást. Azért vannak jó játékosaink is, mint Hajagos Tamás kapus, akire a bajnokikon kevesebb szerep jut, ezúttal azonban végre olyan teljesítményt nyújtott, amelyre büszke lehet. Örültem volna, ha jobban tartjuk magunkat, de ehhez nem csak a szerencse kellett, hanem hogy a Diósgyőr ne futballozzon szinte száz százalékosan."

Ezt olvasta már?