Döbbenet: nemi szervét fogdosta gólöröm közben a spanyol csatár – videóval

A Real Zaragoza csatára ellen vizsgálat indult.

A spanyol másodosztályban (La Liga 2) a Real Zaragoza 3–1-re nyert a Cartagena vendégeként. Ennek önmagában nagy hírértéke nincs, annak viszont igen, hogy Victor Mollejo, a korábbi élvonalbeli klub csatára a gólját követően ünneplésként nemi szervét fogdosta, és mutogatta a hazai csapatnak.

A 22 éves, spanyol utánpótlás-válogatott játékos később a klub hivatalos Twitter-oldalán elnézést kért tettéért, és kiemelte, a feszült hangulatú mérkőzésen kissé hevesen reagált, de ez többet nem fordulhat elő, mivel sem otthon, sem az iskolában nem ezt tanulta.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) vizsgálatot indított az ügy miatt. Az Atlético Madridtól kölcsönben lévő csatár akár hatmérkőzéses eltiltást, valamint több mint ezer eurós pénzbüntetést is kaphat.

A spanyol labdarúgást több botrány rázta meg az elmúlt hetekben: Luis Rubiales, a szövetség elnöke úgy ünnepelte a női világbajnokság megnyerését, hogy megcsókolta Jennifer Hermosót, ezért később lemondott pozíciójáról.

EZT OLVASTA MÁR?