Luka Modric varázslata elég volt a Real Madridnak a győzelemhez a rangadón

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Real Madrid 1–0-ra nyert a Sevilla ellen.

A mérkőzés előtt minden Sergio Ramosról szólt. A Real Madrid korábbi legendája megkapta a Sevilla csapatkapitányi karszalagját Jesus Navastól, majd a Santiago Bernabéu közönsége vastapssal köszöntötte, és még egy számára írt dalt is elénekeltek.

Lehet, hogy emiatt is jobban kezdte a mérkőzést a Sevilla, Juszef en-Nesziri nagy helyzetbe is került, de csak a kapu mellé lőtt. A másik oldalon viszont Vinícius Junior szép passza után Lucás Vazquez a kapuba lőtt, Nacho azonban szabálytalankodott a labdaszerzésnél, így a játékvezető a videobíró segítsége után nem adta meg a gólt.

Az iramra ezek után sem lehetett panasz, gólszerzési lehetőséget viszont keveset láthattunk, Aurelien Tchouaméni lövése üde színfolt volt, a labda azonban csak az oldalhálót súrolta.

A második félidő rögtön egy Federico Valverde kapufával kezdődött, majd két Rodrygo lövéssel folytatódott, a Sevilla kapusa, Orjan Nyland mindkétszer védett. A norvég válogatott kapus további nagy védésekkel jelentkezett, csapata egyik legjobbja volt az egész mérkőzésen. Diaz de Mera játékvezetőre sem lehetett panasz, a 64. percben azonban megsérült a játékvezető, így debütált a spanyol élvonalban Fernández Buergo.

Luka Modric szintén csereként lépett pályára, és a 81. percben vezetéshez juttatta a Real Madridot: egy röviden kifejelt labdát szépen vett át a tizenhatos előterében a horvát klasszis, majd a bal kapufa segítségével lőtt a kapuba. (1–0)

Ezzel a Real Madrid 1–0-ra nyert, és tovább halad a bajnoki cím felé.

EZT OLVASTA MÁR?