Jorge Sampaoli menesztése után edzőkeresésbe kezdett a Sevilla. A kiesés ellen küzdő andalúz gárda kedden késő este jelentette be, hogy José Luis Mendilibar lett a csapat vezetőedzője.
A rutinos tréner legnagyobb sikereit az Eibarral érte el, amelyet előbb feljuttatott az élvonalba, majd 2017-ben a 10., egy évvel később a kilencedik helyen végzett, 2015 és 2021 között több spanyol tehetséggel is dolgozott együtt a baszk csapatnál, valamint kiérdemelte a legjobb spanyol trénernek járó Miguel Munoz-trófeát is. Mendilibar az Eibaron kívül dolgozott már az Athletic Bilbaónál, a Real Valladolidnál, a Levanténál, az Osasunánál, legutóbbi csapata pedig a Deportivo Alavés volt.
A Sevilla tájékoztatása szerint Mendilibar a szezon végéig szóló szerződést írt alá. Az Európa-ligában negyeddöntős csapat a szezont Julen Lopetegui irányításával kezdte, őt követte októberben Jorge Sampaoli, akinek kedd reggel köszönték meg munkáját. Mendilibar a harmadik vezetőedzője lesz a Sevillának ebben az idényben.
🚨 Welcome to #SevillaFC, José Luis Mendilibar! 🤝
— Sevilla FC (@SevillaFC_ENG) March 21, 2023
A LA LIGA TABELLÁJA
EZT OLVASTA MÁR?