Labdarúgónak állna az olimpiai ezüstérmes kerékpározó

Rigoberto Urán, a kerékpáros pályafutását az idény végén befejező olimpiai ezüstérmes kerékpáros profi labdarúgónak állna.

Urán a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán egy-egy, a Giro d'Italián két szakaszsikert aratott pályafutása során, az olasz háromhetes körversenyen kétszer (2013, 2014), a francia viadalon egyszer (2017) volt második az összetettben. A 2012-es londoni olimpia országúti mezőnyversenyében ezüstérmet nyert. A kerékpározást maga mögött hagyva azonban új területen próbálná ki magát.

A professzionális futballnak fogom szentelni magam, ez egy beteljesületlen álom.

– idézte a cyclingnews szakoldal a január végén a 38. születésnapját ünneplő kolumbiai bringást.

Urán rendkívül népszerű a hazájában, eseménydús életéről szól a Kolumbiában nagy sikerrel futó, Rigo' című sorozat. A telenovella kategóriájának egyik jelöltje a nemzetközi Emmy-díjra, melynek átadójára november 25-én kerül sor New Yorkban.

Egyszerűen őrület, hogy a Rigo' megkapta a jelölést, de az én célom egyértelműen a professzionális labdarúgás. Nincs veszítenivalóm.

– szögezte le Urán, aki bevallotta: szeret új dolgokat kipróbálni.

A kerékpáros pályafutásától búcsúzó Urán az interjúban kitért az idén a sportág történetének egyik legsikeresebb idényét futó, többek között Tourt, Girót és világbajnoki címet is nyerő Tadej Pogacarra is.

Senki hozzá hasonlíthatót nem láttam életemben.

– hangsúlyozta Urán. Ugyanakkor úgy véli, a 26 esztendős szlovén klasszis és az idén két olimpiai bajnoki címet szerző, valamint időfutamban vb-aranyat nyerő 24 esztendős belga Remco Evenepoel nem fognak az övéhez hasonlóan hosszú pályafutást befutni.

Ez lehetetlen, mivel ezek a srácok magas szintű edzésmunkát végeznek, tartják a saját speciális étrendjüket és óriási áldozatokat hoznak már tizennégy éves koruk óta. Nagyszerű lenne látni, de nem hiszem, hogy megtörténhet.

– vélekedett.

EZT OLVASTA MÁR?