Hirdetés

Lamine Yamal: Csak az álmomat üldöztem

A Barcelona jobbszélsőjének sokáig kellett győzködnie édesanyját, hogy a futball az álma - Fotó: IMAGO
Az FC Barcelona 18 éves klasszisa José Ramón de la Morenának a „Resonancia de Corazón” című műsorban adott intejút, melyben a Barcelona játékosa de személyesebb dolgokról is beszélt, mint például az édesanyjával való kapcsolatáról, édesapja megkéseléséről és a hírhedt születésnapi bulijáról.
Hirdetés

Yamal debütálása

Hirdetés

Az egyik ifjúsági edzésen az akkori edzőm azt mondta, fel kell mennem az első csapattal edzeni. Játszottunk a nagyokkal egy edzőmeccset, amelyen két gólt szereztem. Oscar Hernández, Xavi testvére megkérdezte, hogy lehetséges-e, hogy a hétvégéen nem játszom az ifiknél, ugyanis Xavi számít rám. Nem sokkal később debütáltam a Betis ellen.

– kezdte interjúját Yamal

A ház, amit az édesanyjának vett

Azt mondtam neki, válassza ki a környékről azt a házat amelyiket szeretné, és megveszem neki. Előtte egy lakásban éltünk, ahol a konyha és nappali egy szobán belül volt. Most látom anyámat igazán boldognak. Az tesz a legboldogabbá, hogy a testvéremnek olyan gyerekkora lehet, amilyet én szerettem volna. Apám is hasonlóan nyugodt az otthonában, anyámnak pedig mindent megadok, amit csak szeretne. Ő a királynőm, őt szeretem a legjobban az életben.

Hirdetés

Az oktatásáról

Nem voltam a megfelelő helyzetben. Olyan dolgokat fedeztem fel, amiket korábban nem láttam. Most másképp csinálnám a dolgokat, de rendkívül hasznos tapasztalatot szereztem ott. Ha azokat nem éltem volna át, talán most sokkal több dologban hibáznék, így nem bánok semmit. Folytatnám-e a felsőoktatást? Szeretném folytatni, de nem erre születtem.

Nehezen győzte meg édesanyját a futballról

Mindig azt akarta, hogy tanuljak, és azt mondta, ha nem teszem, nem enged játszani. Egyszer, amikor a La Masián voltam, azt mondtam neki: „Anya, iskolába megyek, de nem fogok semmit csinálni. A délutáni edzésre készülök.” Megkérdezte, miről beszélek, mit vettem be... Azt mondtam neki, ha kellően koncentrálok, futballista leszek. Továbbra is minden nap szidott, mert azt akarta, hogy tanuljak. Még a debütálásom napján is szidott, mert azt mondta, tanulnom kellett volna. De eljött a pillanat, amikor megértette, hogy ez volt az álmom, és én csak az álmomat üldöztem

Édesapja megkéselése

Hirdetés

Felhívott az unokatestvérem, és elmesélte mi történt. Nem sokkal később mások is elkezdtek hívni. Gyerek voltam, és az első dolog, amit tenni akartam, az volt, hogy elmegyek Mataróba, és találkozok apámmal, azonban nem engedtek ki. Másnap edzésre mentem, és beszéltem apámmal, aki azt mondta, minden rendben van. Edzés után elmentem megnézni a kórházba, és megnyugodtam

Az Aranylabdáról

Nem egy Aranylabdáról álmodom, hanem sokról. Ezt mondom a barátaimnak. Megvan hozzá a képességem, és ha nem sikerül, az azért lesz, mert nem dolgoztam elég keményen. Nagyon boldog leszek ha megyerem majd, de a csapatommal szeretnék elsősorban trófeákat nyerni

Az ominózus születésnapi buli

Nem haragudtam a pletykák maitt, sőt jókat nevettem rajtuk. Sokféleképpen próbálták beszennyezni a nevemet. Egy nő azt állította, hogy így vagy úgy választottam a lányokat, pedig minden hazugság volt

Fejezte be interjúját a Barcelona sztárja.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés