Léhmann Bence és Koronika Judit győzelme a középtávú triatlon ob-n

A férfiaknál Léhmann Bence, míg a nőknél Koronika Judit nyerte szombaton a középtávú triatlon országos bajnokságot Keszthelyen.

Léhmann Bence 3:51:43 óra alatt teljesítette az 1,9 kilométer úszásból, 90 km kerékpározásból és zárásként 21 km futásból álló távot. 

A versenyzők dolgát végig nehezítette a fülledt meleg, ugyanakkor a záporok és zivatarok, valamint a szél elkerülte a térséget, így megfelelő körülmények között tudták megrendezni a versenyt. 

A tavalyelőtt is győztes, 2020-ban pedig ezüstérmes tiszaújvárosi Léhmann mögött Petsuk Zoltán zárt másodikként, Wagner Tamás pedig harmadikként. 

A nőknél a tavaly bronzérmes Koronika Judit magabiztosan nyert, mögötte klubtársa, a 49 esztendős Csomor Erika ért célba a második helyen. 

A 2007-ben triatlonban világbajnoki ezüstérmes, duatlonban 2001 és 2005 között háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok kiválóság valamivel több mint hat perccel maradt el a győztes idejétől. 

A harmadik helyen Koczka Viktória végzett. 

Eredmények: 
férfiak:
1. Léhmann Bence (Tiszaújváros) 3:51:43 óra 
2. Petsuk Zoltán (UTE Merida) 3:59:28 
3. Wagner Tamás (Budaörsi TK) 4:04:48 

nők: 
1. Koronika Judit (Százhalombattai VUK SE) 4:36:01 óra 
2. Csomor Erika (Százhalombattai VUK SE) 4:42:22 
3. Koczka Viktória (DVTK) 4:51:36

A NAP VIDEÓJA