A Leverkusennél hadat üzentek a Bayernnek a következő szezonra

Simon Rolfes, a friss bajnokcsapat ügyvezető igazgatója elmondta, a csapat a jövő évben is ott lehet a Bundesliga legjobbjai között. A müncheniek revansától pedig nem tart.

A korábbi német válogatott játékos nem tart a Bayern ellentámadásától a következő szezonban – jelentette ki az ARD hétfői reggeli műsorában.

Nem, nem félek tőlük, hiszen csak kétszer játszunk ellenük a szezonban. Mindenképpen olyan csapatunk van, amely a következő szezonban is versenyképes lehet a Bundesliga élmezőnyében. Ez az egyik fontos oka annak, hogy Xabi Alonso az iránta való nagy érdeklődés ellenére itt marad. Úgy érzi, hogy jó helyen van.