Lewis Hamilton öthelyes rajtbüntetést kaphat: óriási hátrányba kerülhet a világbajnoki pontversenyben

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíjának időmérő edzésén az isztambuli pályán. / Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Lewis Hamilton öthelyes rajtbüntetéssel nézhet szembe a Brazil Nagydíjon, ha a Mercedes úgy dönt, hogy motort cserél – a brit pilóta 19 ponttal van lemaradva az első Max Verstappen mögött.

Könnyen lehet, hogy nem az idei Forma-1-es szezonban lesz rekorddöntés. Lewis Hamilton lemaradhat a nyolcadik bajnoki címéről, és arról is, hogy egymás után ötödször is világbajnok legyen. A Mercedes versenyzője motorcsere miatt rajtbüntetést kaphat Brazíliában.

Hamilton tizenkilenc ponttal áll a Red Bull pilótája, Max Verstappen mögött. Így vág neki az idei szezon utolsó négy futamának, és ebben a szakaszban bármilyen rajtrácsbüntetés sokba kerülhet. Amikor csütörtök este a motorcsere lehetőségéről kérdezték, Hamilton nem tudott egyértelmű választ adni.

– Jelenleg nem igazán tudok mit nyilatkozni egy új motorról – mondta a 36 éves Hamilton. – Amennyire én tudom, a motorjaim rendben vannak, de majd később kiderül.

Hamilton, aki az elmúlt nyolc futamból csak egyet nyert meg, a szezon ötödik erőforrását vetné be, miután a múlt hónapban Törökországban kicserélték azt, aztán Isztambulban csak az ötödik helyen végzett, és három hellyel lemaradt a címvédő Verstappen mögött.

Arra a kérdésre, mennyire meredek kihívás egy négy futamból álló hajrá, hogy ismét bajnokká koronázzák, Hamilton így felelt:

– Hát, ez olyan meredek, amennyire csak lehet. Szerintem a tempójuk fenomenális volt a legutóbbi futamon. Egész évben erős autójuk volt. Egész évben nekik volt a legerősebb autójuk, ez nyilvánvalóan látszik. Szerintem mi is a terveknek megfelelően haladtunk, ebben ennyi volt.

Talán éppen ezért is akar motorcserét a Mercedes, hogy az utolsó négy futamon valahogy megfordítsa a verseny állását. A kockázatvállalás akár még nagyobb áldozatokat is hozhat.