Lionel Messi: Furcsa érzéssel távoztam a Barcelonától
Furcsa érzéssel távoztam a Barcelonától, ahogyan minden alakult, és ahogyan az utolsó éveimben játszottam ott, a pandémia miatt szurkolók nélkül. Miután egész életemben ott voltam, nem úgy mentem el, ahogyan elképzeltem és ahogyan álmodtam. Azt képzeltem, hogy egész karrierem során Európában és Barcelonában fogok játszani, majd az Egyesült Államokba jövök, ahogyan meg is tettem, mert ez volt a tervem és a vágyam. A búcsúm is kissé furcsa volt a helyzet és minden történés miatt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mindig élvezni fogom az emberek szeretetét mindazért, amin együtt keresztülmentünk. Csak az első csapatban 16 évet töltöttem, összesen pedig 20-21 évet, amióta 12-13 évesen Barcelonába érkeztem. Ez tehát nagyon hosszú idő, és sok minden történt az életemben. Ezért természetesen mindig meglesz ez a szeretet
– nyilatkozta Messi.
Nehéz megneveznem a legboldogabb pillanatomat Barcelonában. Hála Istennek, sok ilyet megélhettem. Nem tudom, általában, amikor örömről beszélünk, a trófeákra, a sikerekre és a nagy eredményeinkre gondolunk. A Pep Guardiolával elért szextett kivételes volt, ahogy a Bajnokok Ligája-győzelem is Luis Enriquével. Nem tudom, nehéz csak egy pillanatot kiválasztani. A győzelmeken kívül büszke vagyok arra, hogy ennek a klubnak a része lehettem. Kisfiúként érkeztem, felnőttem, és egész életemet Barcelonában töltöttem. Hálás vagyok Istennek, hogy gyermekkoromban elhozott erre a helyre. Ott születtek a gyermekeim is. Gyermekként érkeztem, felnőttem, és egész életemet ott töltöttem. Szóval sok minden miatt kedves számomra a klub és a város
– tette hozzá a Barcelona legendája.
Messi: I've spent my career at Barca but couldn't bid farewell in a pleasant way
— Efe (@Efehance1) November 11, 2025
In an interview with Sport, Argentine star Lionel Messi, currently playing for Inter Miami, spoke about his feelings towards Barcelona. pic.twitter.com/6Meo4Sk8Jp