„Nemrég megtettem, amit korábban soha…” – Lisztes Krisztián úgy érzi, nem csak a fiát kell megvédeni a nemtelen támadásoktól

A korábbi 49-szeres válogatott középpályás fia, ifjabb Lisztes Krisztián tavaly nyáron nagy reményekkel szerződött az NB I-ből a Bundesligába. Gyakorlatilag ugyanazt az utat járta be, amit 27 esztendővel korábban édesapja, a különbséget az jelentette, hogy ő nem a VfB Stuttgarthoz, hanem az Eintracht Frankfurthoz igazolt a Ferencvárosból. A megállapodás szenzációt jelentett idehaza, annál is inkább, mert a Fradiba berobbanó ifjú támadó rekordösszegért váltott, ha a híreknek hinni lehet, hatmillió eurót fizetett érte az az Eintracht, amely arról is ismert, hogy bátran lehetőséget ad a fiataloknak. Ifjabb Lisztes Krisztián első németországi idénye azonban nem úgy alakult, ahogy azt sokan várták, a 20. életévét kedden betöltő támadó bemutatkozása még várat magára. Mindeközben az utóbbi hónapokban számtalan cikk jelent meg vele kapcsolatban, a legtöbb írás szerint a jövője megpecsételődött Frankfurtban. Ehhez képest… Na, de innen vegye át a szót az édesapa, aki amennyire lehet, beavat minket egy olyan történet hátterébe, amely nem csupán egy tehetséges fiatalember karrierjéről szól…

„Múlt héten részt vettem a Football Forumon, több érdekes előadást volt szerencsém végighallgatni, az egyik a magyar médiáról szólt. Arra azért is voltam kíváncsi, mert abban bíztam, megtudom, miért úgy működnek bizonyos dolgok idehaza a sajtóban, ahogy. Azt nyilván érzékelem, hogy minden fórumon mindenki küzd a túlélésért, valahogy fenn kell tartani az érdeklődést, kell a szenzáció, ugyanakkor felvetődik bennem, hogy ez mindent felülír? Nem tagadom, édesapaként, a magyar labdarúgás utánpótlásában dolgozó szakemberként, korábbi futballistaként nehezményezem, hogy a legtöbb esetben hiányzik a hiteles tájékoztatás, és hiányzik a jóindulat, az, hogy a sok rossz mellett legalább egy kicsi jó is megjelenjen.

Szóval, próbáltam és próbálom megérteni, mi az indíték, mi motivál némelyeket abban, hogy egy fiatal tehetségről, jelen esetben a fiamról, Krisztiánról a leggyakrabban negatív hangnemben írjanak. Tavaly nyáron nagy reményekkel igazolt az Eintracht Frankfurthoz, ám ez az idénye nem úgy alakult, ahogy reméltük, ami korábban nem történt meg vele, most igen: keresztülment egy sérüléshullámon, jelenleg sem bevethető. Ettől függetlenül rengeteget dolgozott azért, hogy bekerüljön az első csapatba, és erre decemberben reális esély is mutatkozott, de aztán jöttek az újabb izomsérülések – azt gondolom, önhibáján kívül, ám ez sajnos benne van a fociban.

Öröm volt tapasztalni azt a hozzáállást, amit ebben a helyzetben az Eintracht tanúsított, tanúsít, egyértelművé vált számomra, hogy nagyon támogató az ottani közeg. Ellentétben azokkal, akik Magyarországon azt írták, hogy Krisztiánt biztosan kölcsönadják, hogy kikerült a keretből, hogy megint nincs a keretben, hogy itt a vége a frankfurti karrierjének… Őszintén szólva, ezt nehezen éltem meg. Hál’ Istennek, Kriszről ez többnyire lepereg, de azért eljutnak hozzá ezek a hírek, és nem biztos, hogy amikor folyton sérült valaki, ez segíti a gyógyulását. Amikor azt érzékeled, hogy Magyarországról kicsi támogatást sem kapsz, az nem túl kellemes. Egy-két jó szó, egy kis biztatás hiányzik csak, nem több.

Volt olyan újság, amely már nyolcszor »kölcsönadta« Krisztiánt ebben az évben, bevallom, ez engem most már zavar. Valamelyest felém is tiszteletetlennek érzem, holott nekem mindig jó volt a kapcsolatom a teljes magyar sajtóval, bármikor kerestek, rendelkezésre álltam. Valahogy azt érzem, egyesek haragszanak a fiamra azért, mert nem »férnek hozzá«, mert nem nyilatkozik. Hozzáteszem, nem zárkózik el ettől, de csak úgy nem szólalhat meg, kell hozzá a klubja jóváhagyása is, ám némelyeknél még a szándék sincs meg arra, hogy bejárják a hivatalos utat. Olykor az a benyomásom, amióta kikerült a Fradi védőhálójából, vannak, akik úgy vélik, azt írhatnak róla, amit akarnak, úgysem védi meg senki.

Nemrég megtettem, amit korábban soha: elküldtem valakit a fenébe, mert valótlanságot írt Krisztiánról. Neki ugyanúgy meg kell értenie, mint mindenki másnak, hogy én lojális vagyok a Ferencvároshoz és a Frankfurthoz egyaránt, nem oszthatok meg olyan információkat a külvilággal, ami kizárólag az érintett klubokra és játékosokra tartozik. Vannak kimondott és ki nem mondott egyezségek, amiket nem szegünk meg!

Egy ideig olvasgattam a fiammal kapcsolatos negatív híreket, csendben tűrtem, ráadásul Krisz is arra kért, hogy ne reagáljak, mondván, eljön az ő ideje, amikor játszani fog, és akkor majd a teljesítményével felel a kritikákra. Tisztában vagyok vele, hogy ez a legjobb módszer, én is ezt az elvet vallottam anno. Nekem is voltak nehezebb időszakaim, kaptam hideget-meleget, amire igyekeztem a játékommal válaszolni. Ettől függetlenül tartom: nem korrekt, hogy folyamatosan negatívan beszélnek Kriszről, kiváltképp úgy, hogy nem rendelkeznek pontos információkkal.

Nagyon óvatosan kellene bánni a bírálatokkal. Mert van, akiről lepereg, de van, akit roppant érzékenyen érint. Ezt látom az utánpótlásban is. Vannak olyan gyerekek, akik sokkal nehezebben viselnék el azt, amit a fiam kapott. S néha tényleg jó lenne némi támogatást érezni, jó lenne valakitől azt hallani: oké, Krisz, ez az éved nem úgy sikerült, de büszkék vagyunk rád, hogy az Eintracht futballistája vagy, és szorítunk neked, hogy jobbra forduljon a helyzetedet. Ehhez képest bárkivel találkozom, az első kérdése az, hova adják kölcsön Kriszt, mert itt is, ott is azt olvassák, nem kell a Frankfurtnak…

A válaszom egyébként így hangzik: egyelőre sehova nem adják kölcsön. Többet azonban nem mondhatok, mert az már a klubra tartozik, mit oszt meg a nyilvánossággal. Annyit még hozzátehetek, többször is voltam kint, mindent átbeszéltünk az érintettekkel, és nyugodt szívvel mondhatom, nagyon pozitívan állnak a fiamhoz. Hálás vagyok ezért, mert korábban sosem volt jellemző rá, hogy egyik sérülése kövesse a másikat. Egyik fél sem boldog, hogy így alakult eddig ez a történet, ettől függetlenül azt érzem, a vezetőedzővel, a stábtagokkal és a sportigazgatóval az élen frankfurti részről mindenki töretlenül bízik Krisztiánban. Nos, ez az a támogatás, amit itthon sokak részéről nem tapasztalok, sőt gyakran az a benyomásom, van, aki örül annak, hogy ez az éve kicsit félrecsúszott…

Újra és újra felvetődik bennem a kérdés: valóban bármit meg lehet tenni annak érdekében, hogy egy cikkre minél többen kattintsanak? Egyeseknek semmi sem szent? Nem érdekli őket, hogy ezzel sokat árthatnak valakinek? Hangsúlyozom, nemcsak a fiamról beszélek, hanem megannyi utánpótláskorú gyerekről, akik könnyen összeroppanhatnak a nemtelen támadások miatt. Ez bizony valós probléma, amivel foglalkozni kell! Mert bár a mostani generáció erősnek mutatja magát, nem feltétlenül igaz minden esetben és mindenkire, hogy könnyen túllép a vele kapcsolatban megjelenteken.

Ami a fiamat illeti, amikor tavaly nyáron, tizenkilenc évesen kiköltözött Frankfurtba, mély vízbe került. Egyedül ment ki, egyedül él kint, egyedül kell boldogulnia. Nagy a kontraszt a korábbi, magyarországi és a mostani, németországi élete között. A huszadik életévét éppen kedden töltötte be, már most látszik rajta, hogy a kint eltöltött időszak az előnyére vált, önállósodott, talán még azt is mondhatom, felnőtt. Nekem, mint szülőnek nem volt könnyű az utóbbi néhány hónap, pláne így, hogy nem tudott játszani a sérülések miatt, ennek ellenére továbbra is vallom: a tudása igenis megvan ahhoz, hogy Bundesliga-játékos legyen! A képességei feljogosítják erre!

Ebben megerősítenek az Eintrachttól kapott visszajelzések. A klubnál ugyanúgy vélekednek róla, mint amikor szerződtették: nem hibás transzfernek tartják, hanem sokra hivatott játékosnak, akinek elsőre nem úgy sikerült ez a kaland, ahogy mindenki remélte, de aki a második eséllyel már élhet! Ne feledjük, ötéves megállapodást írt alá, amiből négy év még hátra van. Krisz persze türelmetlen, szerencsére a Frankfurt nem az. A fiam mihamarabb szeretne bemutatkozni az első csapatban, rengeteget tett és tesz ennek érdekében, elképesztő energiát ölt és öl a rehabilitációba, az erősítő munkába, igazából mindenbe.

Nem titok, az elmúlt egy-két hétben itthon végezte a rehabilitációt, a klubjánál is úgy gondolták, jót tehet neki, ha rövid időre hazajön. Azon dolgozik gőzerővel, hogy minél gyorsabban teljesen egészséges legyen, a terv az, hogy a felkészülést az első csapattal kezdi. A Frankfurt az Egyesült Államokban is túrázik majd, az amerikai vízumot már kiváltották neki, ami megint csak arra utal, hogy bíznak benne. Most az a legfontosabb, hogy mire eljön az első nyári edzés napja, fizikálisan is rendben legyen. Amíg nem egészséges, amíg nincs jó állapotban, felesleges bármilyen lehetőségről beszélni. Én csak azt szeretném, jussunk el végre odáig, hogy tud rendesen edzeni – örömmel látom, hogy sokan dolgoznak ezen. Frankfurti részről sok pozitív visszajelzést kapott, a csapat legjobbjai is törődnek vele – ismerve a német közeget, a csúcslabdarúgás világát, azt gondolom, ha nem érzékelnék azt, hogy értékes és tehetséges játékos, nem gyakorolnának felé ilyen gesztusokat.

Csütörtökön utazott Salzburgba kontrollra, onnan péntek este megy tovább Frankfurtba, ahol vasárnap, az idény utolsó hazai meccsén biztossá válhat a Bajnokok Ligája-részvétel: ha a St. Paulit legyőzi az Eintracht, lehet ünnepelni. Utána megint hazajön, és a kontroll eredményétől függően dolgozik tovább azért, hogy az a bizonyos cél teljesüljön: a felkészülés első napjától fogva fel tudja venni a versenyt a többiekkel, és be tudja verekedni magát előbb a keretbe, aztán a csapatba.

Elhihetik nekem, az égvilágon mindent elkövet azért, hogy az álmát valóra váltsa. Volt két olyan hete, amikor reggel hatra kellett bemennie az edzőközpontba, hogy elkezdje a rehabilitációs munkát, mire végzett, délután öt volt. Zokszó nélkül tette, mert a már többször említett cél ott lebegett előtte. Aki sportol, mindenből tud tanulni, erőt meríteni. Amin ebben az évben keresztülment, Krisztiánt erősebbé tette. Volt, amit elvett tőle a sors, ugyanakkor adott is neki, hogy mást ne mondjak, megtalálta a helyét Frankfurtban, a társai elfogadták, miközben izomzatilag és mentálisan is fejlődött. Utóbbi azért is lényeges, mert az Eintrachtnál is megvan az a nyomás, ami a Fradiban, rajtad van a győzelmi kényszer, a szurkolók elvárják, hogy hétről hétre nyerj. A teher viszont ott is hatalmas támogatással párosul, Krisz alig várja már, hogy a Frankfurt-tábor előtt bizonyíthasson.

Amiben tudok, természetesen segítek neki. Mint mondtam, megéltem én is embert próbáló időszakokat futballistaként. Amikor Stuttgartba igazoltam, az első félévben játszottam, utána kikerültem a csapatból, volt, hogy négy hétig nem voltam a keretben. Rólam sem írtak szépeket itthon, engem is »ütöttek«, volt olyan edző, aki azt mondta, nem állom meg a helyem a Bundesligában, mert nem tudok futni, kicsi vagyok és nem elég erős. A válogatottnál is »elfelejtettek« egy évre, de idővel mindenkire rácáfoltam – szavak helyett tettekkel, a pályán nyújtott teljesítményemmel.

Ezt kell tennie Krisznek is. Csak magára szabad figyelnie, és ha megkapja a lehetőséget, a pályán kell megmutatnia, hogy ő is megállja a helyét a világ egyik legerősebb bajnokságában. Én maximálisan hiszek ebben – és benne!”

EZT OLVASTA MÁR?