Míg a liverpooli szurkolók ünnepelnek, Alisson óva int
)
A „vörösök” közel 300 millió fontot költöttek Florian Wirtz, Hugo Ekitike, Jeremie Frimpong, Kerkez Milos és Giovani Leoni leigazolására. A csapat 4–2-es győzelemmel kezdte a bajnokságot a Bournemouth ellen, de ezen a mérkőzésen, valamint a Crystal Palace elleni Community Shield-döntőn is komoly hiányosságok mutatkoztak a védelemben.
„Nehéz helyzet. Kevesen beszélnek a csapaton belüli változásokról. Mindenki azt hangoztatja, milyen jó csapatunk lett az új igazolásokkal, de senki sem említi, mekkora kihívást jelent ez” – nyilatkozta Alisson.
Az előző szezonban az edzőváltás jelentett kihívást, de a játékoskeret megmaradt, ismertük egymást, és a játékstílusunk is ugyanaz maradt. A menedzser okosan vezette be az új elemeket, amelyeket könnyű volt megérteni
– tette hozzá a brazil kapus.
Alisson az új igazolások beilleszkedéséről is beszélt: „Úgy gondolom, hogy Jeremie (Frimpong), Flo (Wirtz) és Hugo (Ekitike) számára, akik először játszanak a Premier League-ben, fizikálisan és a tempó szempontjából is más ez a szint. De már most megmutatták, milyen jó játékosok.”